Nincs szükségünk senkire, hogy elmondja, mit tegyünk. Szabadon követhetjük saját utunkat. Nincs se könyv, se tanító, hogy válaszokat adjon, megmutassa az utad. Válaszd a sajátodat!
- Ezio Auditore da Firenze
Napjaink, amerikai légtér ismeretlen pozíció
A repülőgép egyenletes zúgása, habár el nem altatott, de
elmémet valamelyest pihenésre sarkallta és az emlékezés mély gödrébe terelte.
Rengeteg idő telt el azóta, hogy amerikai földre tettem volna a lábam és éppen
amennyire közel volt, éppen annyira nem vártam a viszontlátást. Ez a föld,
amely annyi szenvedést és veszteséget adott számomra. Hogy lesz-e most
változás? Nem.
Ez az ország, amely vértengerre épült, s mások vörös vízével
itatja saját fáját, hogy életben maradhasson a kietlen sivatag közepén. Egy
ország, ami annyi mohó álmot tört össze, hogy néhányat beválthasson. Egy
ország, ahova mindenki vágyik, ám onnan örökre elvágyik. Ez vár rám ismét.
A finom bőrülésből, csak úgy áradt az izzadtságszag, de nem
is lehetne ez másként, mivel aki ezzel utazik, az sosem jókedvéből teszi.
Ujjaim végig simítanak a sötét, fa asztalon, hogy rákulcsolódjanak a teásbögre
síkos porcelánfülére. A kellemetlen
szagot elnyomja a forró ital cseresznyés párája, ám Natasha éles tekintetét,
amelyből sugárzik a gyűlölet, semmi sem képes elnyomni. Kapcsolatunk erős és
állandó.: erősen viszályos és állandóan haraggal teli, amin az idő nem
változtatott soha. Mégis…. a világa tőlem függött, általam jött létre, majd
maradhatott fent.
Több, mint tizenöt éve volt, mégis úgy emlékszem rá, mintha
tegnap történt volna, amikor megtarthatta az életét, amely már rég a kezemben
volt. Biztos képpel fogtam és egy másodpercre se eresztettem el azt a látványt,
ahogy a célkereszt a mellkasára szegül. Azonban, ahogyan a tűzvörös haj
ellibbent tovább a pilótafülke fele, úgy a régmúlt gondolatok is tovaszálltak.
Az eltelt nyolc év senkit sem kímélt, ezt a legkönnyebben
abból a ráncból lehetett megállapítani, ami Steve homlokán ült és makacsul
ragaszkodott a helyéhez az élénk kék szempár között. Ha tudná hányszor
szerettem volna mesélni neki, hogy könnyítsem a lelkét vagy a múlt tévelygő
labirintusába tereljem, talán most nem érezném rajta azt az értetlenséggel
vegyült távoltartást, ami most is fojtogatja a torkom.
Íriszei az enyéimbe vésődnek, de hang mégsem hagyja el
torkát, mintha kérdezni akarna, de azt sem tudja mit. Egy más világban, egy
szebben ez sosem így történt volna. De ez a valóság az, ami és nem
változtathatunk rajta. A felfordított lapokra kell építkeznünk és
reménykednünk, hogy kijön a magasabb lap.
Alkarján megigazította fehér ingjének feltűrt ujját, majd egy
másik csésze és zavart társaságában helyet foglalt velem szemben.
- Nem igazán tudom, miként kérdezzem meg - kezdte
mondandóját, amelyet elég régóta fogalmazhatott -, de figyelembe véve azt,
ahogyan Romanov ügynök viszonyul magához… és tény, hogy Barton külön önt
javasolta, meg kell kérdezzem, hogy…
Nem akarta befejezni a mondatot, de nem is kellett, kérdése
kézenfekvőbb volt, mintsem gondolta volna. Úgy kerülte tekintetem, mintha
Medúzára lelt volna bennem és el akarja kerülné, hogy kővé dermesszem.
- Hogy nem egy szerelmi háború kellős közepébe csöppent? -
emeltem számhoz finom porcelánt, hogy belekortyoljak italomba, fürdőzve a másik
zavarában, amelyet, ha leplezni próbált volna sem lett volna rá esélye. - Mert
ha ez volna a kérdés, akkor arra nemmel felelnék.
Torkomon egyszerre zúdult le a tea és a ki nem mondott
igazság. Még túl korán van.
- Akkor is, ha igaz volna? - nyerte vissza bátorságát egy
elfojtott mosoly társaságában, mintha a korábbi kényelmetlenségét elfújta volna
a szél egy pillanat alatt. Ujjait vastag falként fonta össze itala előtt,
amelyből szüntelenül kúszott fel a gőzcsík.
- Mit gondol? - Húztam fel szemöldököm, kíváncsian várva
válaszát.
- Nem olyannak tűnik, mint aki szívesen megoszt magáról
bármit is.
- Valóban? - feleltem, miközben engedve merev tartásomból,
belesimultam a fotel keretébe. - Pedig
igyekszem melegszívű és végtelenül nyájas lenni.
Amíg az érdekeim úgy tartják.
New York összetéveszthetetlen sziluettje, mint rémkép
türemkedett ki a lapos horizontból. A felhőkarcolókkal telített metropolisz
megkerülhetetlen hídként kötötte össze a földet és az eget, mintegy modern kori
Bábel, ahol a pokoltól a mennyig megannyi nemzet és megannyi ember tölti el
életét egymás mellett. Egy lelketlen létra, ahol mindenki a csúcsra törekszik,
de a legtöbbjük a felső léc elérése előtt porba hull.
Ahogyan végignyújtottam alkarom a karfán, a ruhám ujja alatt
megbújó karpántban kettőt rezdült a jeladó, ami nem jelentett mást, minthogy
azok, kiket a tengerentúlon hagytam, továbbra is velem vannak. Tudják merre és
mikor megyek, s mikor beszélhetek.
Mert legyek bárhol is a világon, a munkám nem marad
befejezetlen.
- Hol volt az elmúlt években? - Steve követte figyelme
irányát, ahogy a hajdani S.H.I.E.L.D. központjának ikonikus tetejét kutattam,
amely már régóta nem állt korábbi helyén, miután a fél várost lerombolták.
- Ennyi év szolgálat után? Természetesen kiérdemeltem egy kis
nyaralást a hűséges munkám honorálásaként - válaszoltam a már jól megszokott
eufemizmussal, amelyet ilyen esetekben kötelezően használunk, ám
tiszteletreméltó volt részéről, hogy igyekezett szó szerint érteni.
- Indonézia? Thaiföld?
- Afganisztán - Újabb rezgés futott végig csuklómon.
- Miért érzem úgy, hogy nem önszántából ment oda?
- Van olyan, aki önszántából utazik egy kősivatagba? - És még
egy, és még egy, amelyekkel egyre jobban fagyott arcomra a szolid mosoly. A
földet se érte talpam, már összeomlott volna minden otthon? - Természetesen
bántotta a személyes jelenlétem néhány ember kilátását, de ahogyan értesültem,
ők is mások célkeresztjébe kerültek.
Mintha mellkasomra ültek volna és torkom szorítanák,
elkezdtem fejben számolni a másodperceket, de hiába, hisz ötletem sem volt,
merre is tart utunk. A Kapitány pedig nem tágított.
- Mit tudott, amiért ilyen kellemes nyaralás érdemelt? - Túl
sokat tudtam, a megoldás ilyen egyszerű lett volna. Neveket, helyeket,
dátumokat, embereket… na meg a holttestük helye. Több tucatnyi fedett akciót
koordináltam és bonyolítottam le vagy éppen készítettem elő. Fenyegető volt az
a kapcsolati háló, amelyet hozzám társítottak, mert a kiterjedtségét még csak
nem is sejthették.
- Hogy a demokrácia Közel-keleti exportja, mint projekt
megbukott és nem csak az, aminek beharangozták, hanem az alatta végzett
műveleti, amelyben felkutatták a fél sivatagot és nem találták meg azt, amit
kerestek benne - mondtam a szokottabbnál lassabban, hogy minden egyes szót
megízleljek, amelyet azelőtt soha ki nem mondtam. A műveletet a kormány
indította, amely alá becsatlakoztak olyan szervezetek és ideák, amelyeknek
sosem szabadott volna. - Persze az olaj mindenki számára kedves, de ennél itt
sokkal többről volt szó.
A kapzsiság, amely világháborúk után új méreteket öltött és
még több áldozatot követelt magának, mint bármikor korábban.
- Esetleg tudja, hogy mit kerestek?
- Nem, de hogy fegyvert akartak belőle készíteni, az egészen
biztos.
- Miért olyan biztos benne? - kérdezte kétkedve.
- Jó cselekedetért senki nem töri így magát, Mr. Rogers. -
Hangom egyszerre volt lemondó és nyugodt. Életem legnagyobb tanítása a
megbékélés volt, valamint a tőlem független és megváltoztathatatlan dolgok
elfogadása. Nem lehet mindent és mindenkit megmenteni, jobbá tenni. De meg kell
próbálnunk, mert ez a szüntelen állandó az, amely előrébb viszi a világot. - Bármennyire is szeretnénk azt hinni.
- Öt perc és landolunk - szólt ki Natasha az irányító
fülkéből, majd ujjaival gyorsan végigszántott a repülő kapcsolónak rengetegén,
beállítva őket a megfelelő pozícióba, melynek hatására enyhén süllyedni kezdtünk.
Nem volt más hátra, mint minden mozgó eszközt biztos helyre tenni vagy rögzíteni,
kényelmesen elhelyezkedni és várni a földet érést.
Miután a dús felhőzet alá ereszkedtünk, végeláthatatlan erdő
terült szét a láthatáron, megtöltve az ég komor szürkéjét hideg zölddel,
amelyet megbecstelenített a lélektelen beton- és üvegtömeg. A jellegzetes „A” jelezte
minden épület oldalán, hogy kiknek az otthonába jutottunk. Puhán a leszállóra
ereszkedett a súlyos gép, majd hajtóműi leállt. A több, mint tízórányi út után
másra sem vágytam, mint friss levegőre, amelynek élményét a szakadó eső sem
tudta elrontani. A hatalmas üvegfelületeken versenyt futottak az egyre dagadó
cseppek lefelé, sűrű erezetet hagyva maguk után társaiknak.
Az ajtók középen szétválva tartottak fölénk tetőt, már
nyúltam volna a kétoldalt beszerelt esernyők után, ám Steve megelőzött és maga
elé tessékelt a lépcsőn lefele. Megigazítva kabátom gallérját, elindultam előtte,
egyenesen két fős fogadóbizottságunk felé, akiknek körvonalai felderengtek az
átláthatatlan ködben. Ahogyan egyre közeledtünk, úgy váltak láthatóvá az
ismerős formák, majd arcok, amelyeken szívmelengető mosoly terült el.
- Üdv újra itthon, White ügynök! – Nyújtotta szabad kezét
Tony, majd amint elfogadtam kézfogását, áthúzott a maga ernyője alá. – Ha a Kapitány nem bánja, akkor mi most elrablunk.
Oldalán egy számomra ismeretlen férfi állt, aki mélybarna
szemeivel arcom rejtekét igyekezte feltérképezni. Fekete széldzsekije állig
felhúzva védte őt a szeszélyes időjárástól, miközben esernyőjét minél közelebb
tette a másik kettőhöz, hidad képezve fölém.
- Ugyan mi még nem találkoztunk és úgy látom a hivatalos bemutatás
elmarad. - Kizárva a világból Stark és Steve beszédét, felé fordultam, miközben
megváltam kesztyűimtől. – Isabell White,
örülök a találkozásnak.
- Sam Wilson, szintén örvendek. – Fogta meg óvatosan kezem,
mely kézfogásba kissé bele is feledkezett. Kíváncsisága akkor sem lett volna
nyilvánvalóbb, ha a homlokára lett volna írva. - Remélem kellemesen telt az
útja!
Már éppen válaszoltam volna, ám a mellettünk állók
közbeszóltak, így csak egy fél biccentéssel tudtam csak megajándékozni. Hirtelen
egy erőteljesebb széllökés talált oldalba minket, ami megadta a jelet, hogy
ideje távoznunk.
- Jól van, indulás, mielőtt még Sam elbízná magát! –
hessegette el Tony a Kapitányt, majd átkarolva vállam a mögöttük álló épület
felé irányított. Kétoldalról közrefogtak, megóvva engem a legkevesebb víztől,
ami ugyancsak lehetetlen küldetésnek bizonyult.
A környező raktárépületből emberek érkeztek különböző
járműveken, hogy átvegyék és felkészítsék a gépet a következő útra, valamint a
csomagjainkat elszállítsák. A S.H.I.E.L.D., amit anno egy szalvétán meg egy
félig elázott blokkon terveztünk meg, most embereket foglalkoztat és óv
világszerte. Bárcsak Carter is láthatná mindezt…
Ha van fájó pillanat, aminek az elmulasztása a leginkább bántott
a kihagyott években, az maradék idő volt, amelyet vele tölthettem volna. Én még
szerencsés vagyok. De hiába, több, mint nyolcan év barátsága sem volt elég
ahhoz, hogy megbeszéljünk mindent. Rejtett telefonhívások, rejtjeles levelek, két
frontszakaszon átívelő hálózat. Megannyi emlék, amelyek őrzőjét már sosem
láthatom, ám a munkáját tovább vihetem.
- Wilson, említette már White ügynök, hogy milyen sok közös
van bennetek? – Humora most sem hagyta cserben Tonyt, de engem igen, így élesen
oldalba böktem a könyökömmel. Három percig sem bírta, hogy ne bosszantson fel, ez
egy kivételes rekordteljesítmény tőle. – Ő is annyira megszerette a sólymokat,
hogy ezt választotta becenevéül.
- Ó, igen? – Szögezte tekintetét inkább a földre, amíg a
bejáratig nem értünk, ahol a két szárny szétvált előttem. Bent pedig nem várt
más, mint szárazság és a mindent beragyogó fény, ahogyan a lámpákból szétfut a
fehér enteriőrön, ám megakad a sötétszürke padlón.
- Mondhatjuk így is – sóhajtottam, amelyet egy szemforgatás
kísért Stark letörölhetetlen vigyorát látva. A zivatar hiába maradt kint, lelkem
egére felhők gyülekeztek. - De nem én választottam.
Amíg kísérőim az ernyőikkel voltak elfoglalva, addig
megszabadultam nedves kabátomtól és titokban kerestem a menekülőutat, mivel még
két rezzenés érkezett csuklómra. Minden egyes jelzéssel egyre közelebb kerülte
ahhoz, hogy egyből hazainduljak kicsomagolás nélkül.
- Tényleg? – Sam kapott az alkalmon és elvéve kabátom, az
akasztóra tette a sajátjaik mellé.
- Igen – nyugtáztam megadóan, de már évek óta senki nem szólított
így. Mintha egy másik élet lett volna, egy másik test. Idegenül hangzott a
fejemben is, holott a saját nevem volt. - Ami azt illeti, a balett mesterem „ajándéka”
volt.
- Ne aggódj, az itteni srácoknak már bőven van neve, elég
csak a tanításukkal foglalkoznod. – Lépett beljebb és mutatott körbe
teátrálisan, elégedetten szemlélve saját munkáját. – Nos, ez itt a lakószárny…
- Hogy mi? – Dermedtem meg. Egyáltalán nem értettem mire céloz,
de ahogyan ajkai megmerevedte, nem volt kérdés, hogy valamit igencsak
elfelejtettek megosztani velem. – Hogy érted, hogy a tanításukkal, Stark?
- Nem tudom, hogy Natasha említette-e… - kezdte, de azonnal
szavába vágtam.
- Láttál engem valaha beszélni vele? – Fontam össze karjaim
mellkasom előtt, ereimben forrott a vér a mindent felperzselő dühtől.
- Touche – Húzta el száját, miután rájött, milyen hibát is
vétett. - Nem csak a bázisunk van itt, hanem az Akadémiánk, ahol olyan javarészt
kiskorú gyerekeket támogatunk, akik küzdenek a saját erejükkel, valamint a
S.H.I.E.L.D. utánpótlását képezzük. Barton említette, hogy látott téged
gyakorolni… gondoltuk jót tenne nekik egy kifinomultabb mozgáskultúra.
- Leegyszerűsítve: ti átrepítettetek a fél világon azért,
hogy táncolni oktassam a gyerekeket ahelyett, hogy kerestetek volna itt valakit
– fogalmaztam meg röviden, mert a sok sallang alatt ez volt a lényeg, de valami
akkor sem stimmelt.
- Mert te vagy a legjobb. – Csapta össze kezét, igyekezve
menteni a menthetőt, de pontosan tudta, hogy a tű fokán egyensúlyoz. Sam helyette is aggódott az életéért, miután
felmérte a helyzetet. Szeme úgy ingázott kettőnk között, mintha éppen tenisz
meccset vívnánk. - De nem, határozottan nem csak ezért kellesz.
- Azt Clint nem
felejtette el említeni, hogy nincs igazán érzékem a gyerekekhez? – vontam kérdőre.
Közel tíz év együttélése alatt, akármennyi idő is telt el, ezt nem igazán
feledhette.
- Nem, de majd beletanulsz. – Legyintett, mintha ez nem egy
elsődleges szempont lenne az oktatásban. - De a lényeg: szükségünk van a
tudásodra.
- Ó, mindjárt más! Ez igazán megtisztelő. – Váltottam egyből
hangnemet, aminek hatására olyan néma lett, mintha beszélni is elfelejtett
volna. – Most pedig, ha megbocsájtotok…
Azzal kikerültem és otthagytam mindkettőjüket. Képtelen
voltam tovább várni, miután kiszúrtam a mosdó ajtaját képtelen voltam másra
gondolni, mint a rezgések számából következtetett világvégére. Ahogy a helyisége
értem, ösztönösen végig mértem a falakat kamerák vagy egyéb rögzítőberendezések
után kutatva. Ugyan nyilvános helyen a törvény tiltja az efféle eszközök
használatát a mellékhelységekben, de Stark köztudottan szerette telepakolni
különböző eszközökkel az otthonát, hogy megkönnyítse az életét, így nem volt
más választásom.
Beléptem az egyik fülkébe, majd magara zárva az ajtót, egy
mozdulattal felgyűrtem ruhám ujját. A karpántban futó elektromos szálak
felizzottak, ahogyan végigsimítottam a penge helyén, majd a csuklómnál levő
pontot megnyomtam. A hologramos képernyő kirajzolódott alkarom sima felületén, megannyi
betűt és még több titkot rejtve.
Nikolaj üzenete volt, mind, hogy felkészítsen arra, amire
otthon már nem volt ideje a sietős távozás miatt. Miután 2014-ben a S.H.I.E.L.D.-et
a HYDRA romjaira szedte, kiiktatva a Testvériség Észak-amerikai ágát, a
megmaradt eszközöket, tulajdonokat és engedélyeket, mind felvásárolták, hogy romjaiból
építsék újra azt, amit gyökérig mérgeztek korábban. Függetlenítették az
államoktól, lobbitevékenység révén az ENSZ felügyelete alá helyezték és a korábbi
Szokóviai Egyezményt semlegesítették szimplán diplomáciai vagy éppen kevésbé
diplomáciai úton.
Korábban már végeztünk hasonló munkát, ám akkor egy
magánhadsereg építése volt a cél, amelyet oda- és akkor küldünk, amikor és ahol
szükség van rájuk. Jól kiképzett, intelligens, de egyszerű civilek, akik óvni
szeretnék az emberiséget. Megteremtői és fenntartói a törékeny békének olyan
helyeken, ahova más szervezetek be sem tennék a lábuk.
A korábban elkövetett baklövéseink nyomán megtanultuk, hogy a
legfőbb erőnk abban az összetett emberihálózatban rejlik, amellyel a legtöbb
hírszerzés nem büszkélkedhet. Ezt kellett visszaépíteni, ez az, amire
támaszkodni tudunk. Barton pedig ezért hívott, mert pontosan tudta, hogy a föld
alól is előkerítem azt, akit egyszer odajuttattam.
Az üzenet világos volt.
Itt minden a miénk.
Maradnom kell, hogy ez biztosan így is maradjon.