23. Mi manchi, Isabella...

16:27



Fivér fivérrel vív,
vért ont s öl,
romlik rokonok
békés barátsága.
Világ vad kora jön,
házasságtörőké,
bárd-kor, kard-kor,
pattanó pajzsoké,
orkánok s ordasok kora,
felőrlődik a föld,
iszony-emberekkel
elvész e világ. 

   Magasra tört egykoron Testvériségünk vörös zászlaja a szabadság kéklő ege alatt, mely meghatározta jelenünk, múltunk és jövőnk. Hol a Templomosok, hol Mi kerekedtünk felül, ezzel befolyásolva a világ nagy történéseit, felfedezések, háborúk, hódítások és halálok. Néhol drasztikusabb lépésekkel, néhol egy apró mozdulattal, de haladt tovább a világ jelen állapota felé. Volt amikor a szigorú szabályok, az elnyomás uralkodott, ellenségeink erejének zenitjén, míg amikor a nép tört uralomra, a tömegek és a szabadság, úgy a Testvériség győzedelmeskedett felettük. Mindez talán a kultúrán érzékelhető a leginkább, a nagy reneszánsz korán, melyen felemelkedtünk, kibújva rejtekünkből, de egyszerre benne is, megmutatva hatalmunk, mikor forradalmakat robbantottunk ki. Párizs, Bécs, Milánó és az oroszok és sorra dőltek meg az emberiséget kifosztó uralkodók, míg körülöttük a többiek rettegtek előre sejtett balsorsuktól. 
Egy célunk volt, a szabadság kivívása mindenki számára egyenlő módon, de ehhez meg kell akadályoznunk azokat, akik az egyenlőséget szintúgy kívánják, de szolgai módon. Felesküdtünk az emberiség védelmére, hogy elhozzuk a szabadságot, megfékezzük a Templomosok rémuralmát, hamis képét, az Éden Almájának védelmét az önkényes kezektől, akik bajt és könyörtelenséget hoznának erre a világra, bármelyik más darabbal egybevéve, amelyeket az Elődök készítettek el az emberek irányítására, továbbá, hogy szükség esetén, tétovázás nélkül áldozzuk életünket ez érdekében. Hogy a mi életünk semmi, a célé pedig minden, egy szebb jövőért. Míg mások vakon követik a Hitet, az Igazságot, akkor is tudnunk kell, hogy körülöttünk semmi sem igaz. Míg őket korlátozza az erkölcs, a moralitás és a törvények, addig nekünk minden megengedett, csupán a védelmük érdekében. Hogy a Sötétben járva a Fényt szolgáljuk, mert asszasszinokat vagyunk, erre tettük fel életünk.
  Amikor az esküt megfogalmazták, még csak egy ereklyéről tudtunk mindössze, amely különleges hatalommal bír, de azóta évszázadok teltek el, s a tudásunk bővült, ahogy rendünk gyarapodott és fejlődött. Feltűnt egy kard, egy pásztorbot, még több alma, egy palást és még megannyi tárgy, amelyek eltűntek az évek folyamán vagy a birtokunkba jutva elrejtettük őket a világ figyelő szeme elől, megelőzve mindenféle bajt. Nazca, Hellisandur, Delhi és Jeruzsálem, megannyi hely, melyekről nem is sejtik, de ősidők óta a legpusztítóbb fegyvereket rejtik magukban. Egy templom, egy sír vagy épp egy ház alagsora, egy örökségként őrzött gyűrű, arany karperec vagy díszes fejék, ártatlannak tűnnek, de az elmét úgy szedik szét, mint a lassú tűz, ha széna közé téved.
Itt az ideje, hogy ismét összegyűjtsük őket, mielőtt bármelyik is a Hydra kezére kerülne, mely egyezségük lévén magába foglalja az Abstergot. Az egybeolvadásuk túlságosan is nyilvánvaló okok miatt zajlott a huszadik század elején, amikor a világ hirtelen lángokban állt és nem volt, aki lecsillapítsa a parázst még idejében, oly hirtelen erőre kapott. 
   Ha élnek is egyáltalán ma már asszasszinok, úgy kevesen vagyunk, nincs meg közöttünk a kapocs. De szükségem van rájuk vagy erősnek kell lennem, s bíznom, hogy egyedül is menni fog. Eszméink nem halhatnak ki már, ott lakoznak minden emberben, s aki felfedezi őket, az önmagát ismeri meg igazán. 


1492 - Monteriggioni

Messere...

   Scusami per non averti scritto per così tanto tempo, s ismersz annyira, s tisztában vagy vele, mennyi dolgom is volt az elmúlt időkben. Ennek ellenére is mélységesen sajnálom, hogy válaszolni számodra csak most jutott időm, annyi mindent kell mondanom. S bár mondanivalóm hosszúsága több lapot is igényelne, ám fontossága egy könyvtáréval felérne, nem szándékoztam mindezeket leírni, ahhoz bizalmasságuk előrébb való, mintsem egy futár kezére bízni. Így remélem megérted, hogy helyénvalóbbnak találtam szóban elmondani mindent, ám ideérkezésemkor közölték, hogy jelenleg Granadában tartózkodsz. 
  Nagy a világ, túlságosan széles, a levelek pedig lassan jutnak el hozzám is, sajnálom. Az idő gyorsabban halad, mint szeretném és be kell látnom, neked is, nem csak nekem, hogy te sem élsz örökké, desidererei avvalersi. A Testvériség pedig nem pusztulhat el velünk, mint sokan mások. Szükség lesz erős, határozott vezetőkre, akiknek a szíve éppúgy, mint a kötelességtudata, helyén van. Légy belátó és előrelátó, van olyan akiben kellően megbízol, hogy tovább tudja vinni az örökséged?     Nem leszel már fiatalabb, Messere, sokáig bírod még, de egy napon hátra kell hagynod mindezt. Meglehet ez badarság, sosem fogod, előre látom, lelked örökre vérünké, de tested ellened dolgozik. Menj a gondok elébe, mielőtt késő lenne, hogy kellően felkészítsd leendő utódod. Egy tudatlan ifjú vagy felemelkedést, sosem látott virágzást hozhat, vagy csúfos pusztulást, a kettő közötti árnyalatot még sosem tapasztalta a világ. De minthogy a felemelkedés már megtörtént általad, ne válassz oly nagyravágyót, ki kevés tehetséggel akarja túlszárnyalni elért sikereiden; ám olyat sem, aki megül, s királyként trónol babérjaidon. Felelőssége határtalan, előde pedig példával jár előtte, utat mutat neki, s megalapozza sikerét vagy bukását. Nincs szükség elvakult vallási buzgalomra, ez már rég nem erről szól; nem egy istenbe kell vetnünk a hitünk, hanem a népbe, akit védelmezünk. És ha a nép fél és retteg, reményt kell adnunk nekik, mielőtt az ördög karmai közé futnak önkéntesen, ki mézesmadzagon vezeti őket a rabszolgaságba. Aki reményvesztett, az eladná a szabadságát egy cseppnyi jóért, ha nem is a sajátjáért, a gyermekeiért. Mindnyájan a jövőért dolgozunk.
   Mire hazatérsz, már nem leszek itt, vissza kell utaznom. Kérlek ne aggódj, ismerlek ennyire, mielőtt még a bűntudat emésztene, nem számíthattál érkezésemre, ahogyan senki más sem, én se, de most ott kell lenned, szükségük van rád, jobban, mint hinnéd. Személyed ösztönzi őket, higgy bennük és minden rendben lesz, nagyon nehéz helyzetben vannak. A Templomosok erősek, sokan vannak és túl nagy a hatalmuk, még kevesen vagyunk, össze kell fognunk. Keleten egyre erősödünk, de még messze a cél, ci sia ancora molto da fare. Mindent megteszünk legjobb tudásunk szerint, ám terjeszkednünk kell, meg kell ismertetnünk eszméinket a néppel... bár úgy helyesebben fogalmaznék, ha azt mondanám, meg kell mutatnunk számukra, mi is lakozik valójában a szívükben. A szabadságot óhajtják, nem a rabszolgaságot, hiszem, számodra nem szükséges megmagyaráznom, a beszéd a te asztalod volt kettőnk közül, hovatovább, férfi vagy, annak születtél, nekem hátrányomra vált valóm. Arcom csupán előttetek fedtem fel, itt nem ismernek úgy. Rettegek.
    Errefelé radikálisak az emberek legbelül, mindenre elszántak, bíznak a fejedelemben, holott a fejedelemség bizonyos részeit még nem birtokolja, de már így is sokszor nagyobb területet kormányoz, mint a franciák. Bárcsak annyian élnének errefelé is, egyszerűbb lenne a helyzetem, ám elmaradottabb minden, mint felétek. Iván cár mindent megtesz a fejlesztések érdekében, de a bojárok félnek tőle, teljes patthelyzet alakult ki, amíg nem árt számunkra, nem áll szándékomban elmozdítani. Kezdetleges a helyzet, magamra számíthatok mindenben. Három nap múlva indulok vissza, vigyáznom kell két építészre, újabban a Kreml-t akarják átalakítani, s olasz honból hívott mestereket az uralkodó. Biztosan hallottál már Fioravantiról vagy Solariról, hetekig tart az út, s a tél elhúzódott, holott itt már nyomát sem látni. Nem áll módomban panaszkodni, Leonardo szívén viseli, hogy mindenem meg legyen és elszórakoztasson, leplezni azonban ő sem képes hiányod. 
  Várom leveled, ha lehet inkább magad hozd, annyi mindent kell még megmutatnom, ami elsőre őrültségnek tűnhet, pedig megannyi különös dolgot tapasztaltál már. Stammi bene. Az itthoniaknak nagyon hiányzol, erőnek akarnak mutatkozni, ám én sem tegnap születtem. Rispondimi presto

Mi manchi,                                           
Isabella                                 


Napjaink - Asgard

Szilánkokra őrölt életem darabjai távoztak karmazsin formában, ahogy lassan vándoroltak le lapockáimon a márványpadlóra márványbőrőmről. Azt mondták vérzem, mégsem éreztem semmit a távozó kínon kívül. Meg sem mozdultam, tüdőmön kívül minden oly merev volt, s megingathatatlan, mint hitem a Sors kegyességében egykor. Aztán meghaltam, ide jutottam és jelenleg is itt tartok, miközben elrepült megannyi év. Eljárt az idő, a bizalom, a remény és a szerelem. Mert az igazi örökké kitart... örökké legfeljebb én és a szánni való bánatom, ha eltelik hatvan év és a por marad csupán, s a nagy szenvedélyből, a nagy szenvedés kínoz tovább megannyi életen át. És a bujdoklás lök előre, hogy ismételjem sorsom, erre kárhoztatva. Szüless, szeress, szűnj meg. Így tovább a végeláthatatlan messzeségbe. És az öregedés, a kor, mivé lesz?
Hányan elmaradtatok már a végtelen időfolyam habjai közt... Ezio, Nikolai, Shay, Peggy, James, Barton... bár ti még itt vagytok, de csupán azt a hamis árnyképet szeretitek, melyet egykoron felfestettem előttetek. Félnétek. Ha tudnátok mi is rejtőzik valójában a tapintható bőr alatt. Mit is fed a szikrázó gyémántkék...
Amikor megszűnik embernek lenni a lényed, s a penge az ujjaid közt vérezni kezd minden egyes lélegzetvételével, majd megmozdul a hideg fém, ami forróvá lesz, lüktet és gondolkodik helyetted. Urrá lesz feletted. A kicsinyes düh vagy a kérlelhetetlen bosszúvágy... egyre megy. És a végén halmokban állnak a felvésett nevek mögötti emberek. Rettegjetek.


 Forró fürdővel várják a hideg testet, sebeit bekötözik és várják, hogy minden renddé legyen körülötte. Elveszettek. Egy olyan ábrándot kergetnek, amely sosem jön vissza már, elveszett a halál sötétlő erdejének fűzfái közt. És éltetik, hogy él, virul és ölni képes. Hová lesz minden, ha kiölik az emberiséget? A sekélyesség, a meggondolatlanság és az elméretezett hatalomérzet könnyen tévútra visz. S mikor eszmélsz emberiség? Mikor már késő? Mikor a föld pokollá vált hitetek szerint? Úgy, rettegjetek. Védtelenek vagytok a felettetek állók és a titeket teremtők szemben, ennek veszélyét azonban nem érzitek. Bárgyú népség, mikor tanuljátok meg a tudás hatalmát, ha könnyedén az orrotoknál fogva vezetnek bennetek. És nem félitek eléggé az istenek haragját, midőn a halált sem érzitek teljes valójában.
  Ahogy egyre fejlődtök, úgy váltok haszontárgyakká egymásszemében, teremtetek és életeket vesztek el, de ennek nem érzitek megfelelően súlyát. Benne éltek, mégis pusztítjátok a magatok otthonát, felőrölve társadalmatok az idő múltával. Mi maradt félelmetekből a régi istenek iránt? Teremtőitek képe mért vészett el a tűnt idők folyamán? Ha tudnátok hogy és miért születtetek...


Hercegnőm...
Tán félsz, Mentis?
Tűnődöm haragod hatalmán


Attól ne tarts, még senki nem ismeri eléggé...

Megremeg Yggdraszill,
a magas kőris, 
jajdul agg törzs s ág,
szabadul az óriás. 
Hél útjára rettegve 
hágnak a hősök, 
míg Szurt lángja 
mindent elnyel, felemészt.

A történet további részei

0 Vélemény

Ahol elkezdődött

1. A vörös kereszt

"Amit mi véletlennek nevezünk, az tulajdonképpen nem más, mint amikor a Sors pillanatnyilag megakad a fonalak szövésében, és ...