2017. augusztus 31.

25. Azúrkék



Amikor nagy figurákat mozgatsz a táblán, a világ annál inkább játszmának tűnik. Az az illúzió, hogy a fejesek tudják, mit csinálnak, az az elterjedt érzés, hogy a világ biztonságos, szilárd és jól működik, nos, ez az illúzió megkopik egy kissé, ha mi magunk vagyunk a fejesek, ha mi magunk működtetjük.
Mark Lawrence

Napjaink, Asgard

- Eg songane søkte. Eg songane sende, då den djupaste brunni, gav meg dråpar så ramme, av Valfaders pant... - borult elmémre a hézagos fátyol, mely engedett gondolataimnak, de mozdulataimnak többé nem. Lehunytam szemeim, s némán ismételtem magamban az igét, melyet annyiszor hallottam már mások szájából. Egykoron ezeket énekelték, hangosan, zenekísérettel az emberek is, hogy szavaikat a Valhallában is meghallják, ahogyan halottaikat Hél birodalmába kísérik a többi lélekkel együtt, kik nem dicső csatában hulltak el az ellenség keze által - Hvem skal synge meg, i daudsvevna slynge meg, når eg på Helvegen går, og dei spora eg trår er kalda, så kalda... Ki fog majd énekelni, amikor örök álomba merülök, amikor Hél birodalma felé sétálva, talpam alatt a föld oly hideg, oly hideg... 



1939. USA

- Még egy kabát nem ártana? - szólt a gúnyos hang a tervezőasztal mellől, belépésem pillanatában, mire minden tekintet rám szegeződött, s nem úgy tűntek, mint akik mernének is máshova nézni. Megdermedt minden, kettőnket kivéve, ahogyan a feszült csendben asztalához sétáltam. Néhányójukat eltekintve biztosan fegyverért nyúltak volna, ha egyáltalán lett volna náluk és az elsütőbillentyű meghúzásán kívül értettek volna hozzá.
- Igen, remekül telt az út, köszönöm a kérdést, nem egyáltalán nem vagyok se szomjas, se éhes, elvégre csak ötvenkét órát utaztam azért, hogy itt legyek - viszonoztam a férfi páratlan kedvességét, miközben kezdett zavarni a teremben levő másik harminc ember mustráló tekintete, mikor két cipősarok ütemes kopogása megzavarta tétlenségüket.
- Te jó ég, ki halt meg? - lépett be a terembe Carter ügynök, mire a viaszszobrok élni kezdtek, s folytatták munkájukat.
- Howard humora.
- Mert megölte a poént, azt ki ne hagyja a történetből. - Egy sokat jelentő szemforgatással nyugtáztuk megjegyzését, majd átvágva az asztalok között egy üres irodába mentünk. 
A falak kopáran árválkodtak az elmúlt és az el nem kezdődött háború súlya alatt, aminek puskaporos szagát a levegőben éreztük mindnyájan. Mindenki békétlenkedett, senki nem elégedett meg a jelenlegi helyzetével, s kicsinyes elégedetlenségükből fakadóan, többre vágytak. Peggy megszokásához híven vizet kezdett forralni a késő délutáni teájához, ami egyfajta tiltakozás volt a korai befejezés ellen, vagy éppen hogy az éjszakázás mellett. Vele ellentétben én egészen másfajta lélekmelegítőre vágytam, amin viszont ő sem lepődött meg az előkészített pohár látványából adódóan. Csuklyámat hátrahajtva töltöttem ki egy adagot a pohárba, majd az üveget koccintásként megemelve ittam ki égető tartalmát. 
- Alighanem nagy lehet a baj, ha ilyen hamar érkeztél. - Ült le velem szembe a kopott fotelba, amit valamikor bőr is fedhetett volna, ám az idő múltával szövetre cserélték a szeszélyes anyagot. Peggy csodálatosan festett, mint mindig, azonban azt az árulkodó ráncocskát megint a homlokán felejtette. 
- Howard felejthetetlen vicceiért már megéri itt lennem. - Tagadhatatlan grimaszba rándult arca - És ilyen pocsék vodkát is csak Amerikában gyártanak. - váltam meg könnyedén az üvegtől, ahogy felültem az asztalra. Kétségkívül megviselt az utazás, hiába tagadtam volna le puszta büszkeségből. Az égő Európa nem a legbiztonságosabb útvonal egy olyan személy számára, aki orosz akcentussal beszél és tagadhatatlanul szőke a haja. 
- Hogy sikerült idejutnod? - Sűrűn gondolkodott valamin, tisztán láttam rajta.
- Sub rosa, senki nem tudja, hogy itt vagyok. Lovon, majd hajón. Másként képtelenség átjutni mindkét frontvonalon. - Leoldottam magamról a vastag, fekete köpenyt, amely megkímélte az időjárástól ruhám többi részét és elfedte karcsú, nőies alakom. Ennek köszönhettem, hogy kevesen mertek megállítani út közben. Inkább csendben félreálltak, elfordították tekintetük, mintha sosem láttak volna. Féltek, nem alaptalanul, de ilyen időkben ez megkönnyítette a munkám.
- És hol a rossz hír? - Meghökkentem egy pillanatra, mintha kérdőre vont volna. - Ne nézz így, három éve ismerlek, és ha mást nem is, annyit azért tudok, hogy nem utazol hiába. - Ha meg kellett volna mondanom miért kedvelem, az őszinteségét emeltem volna ki és láttam benne valamit magamból. Megtörte a társadalmi konvenciókat, na meg persze a férfiakat is és egy olyan világban jutott magas beosztásba, ahol minden az ellenkező nemnek kedvezett. És még hatalmas jövő áll előtte. 
Megvolt hozzá a képessége, hogy rajtam is átlásson valami csoda folytán, így kénytelen voltam nyílt lapokkal játszani előtte. Talán azért mert nő volt, ki tudja, de akarva-akaratlan meg maradtunk egymás bizalmasainak. És a háborúban egy igaz barát felbecsülhetetlen kincsnek számított.
- Örülnék, ha csak annyit kellene mondanom, hogy egy szovjet kém keres téged, de tájékoztattak róla, hogy a nácik egyike is erre kószál, akik a projektet akarják, így inkább magam jöttem... Nem hinném, hogy egyedül idemerészkedtem volna, hacsak nem bolond. Bár náluk az sem lenne újdonság. 
- Van valami, ami alapján megtalálhatjuk? - Szinte hallottam, gondolatait, de mivel a telepátia és ehhez hasonló képességek nem álltak rendelkezésemre, így annyiban hagytam a dolgot. Abból meg tudtam volna mondani, hogy ideges, ahogyan azt a kis csészét fogta a kezében. 
- Nektek nincs, és ebből nem nyitok vitát, de legyen nálad egy pisztoly legalább, ha kérhetem. - Nem igazán számítottam másra, tekintete hitetlenül villant, az a pici fül majdhogynem felsikoltott szorítása alatt, mondatom olaj volt a tűzre, de így volt helyes, kíméljenek kellett a világomtól. 
- Isabell, ezt te sem gondolhatod komolyan. Nem fogom tétlenül várni, hogy rám támadjanak vagy bármelyik emberemre! - Tehetetlenség csillant szemében, ám bármennyire is sajnáltam, meg kellett erősítenek magam. - És mi a hihetetlen terved?
- Mint eddig. Van egy nevem és egy helyem, a többi pedig történelem. - Jelentettem ki olyan magabiztossággal, amivel még az elnök is elhitte volna, hogy jogilag is helyes, amit cselekszem. Mindenesetre, nem volt törvényes.
- Nem ölhetsz meg mindenkit, aki az utadba kerül, Isabell. - A protokoll mondat, amit egy nap az alkaromra tetoválok, hogy ne kelljen többször elismételnie, talán így még bele is nyugodna, hogy megértettem.
- Semmi sem hallgat úgy, mint a sír és biztos, mint a halál. Mostanság pedig nincs jobb hallgatóság egy golyónál. És ahonnan ő jön, ott ez az egyetlen módja a biztonságotoknak, Peggy. Megértem az ellenvetésed, minden más szakmai kommentárral együtt, csak sajnos a munkaköröd nem egyezik meg teljesen az enyémmel. - Zártam le a kényes vitát. - Ilyen időkben csak a drasztikus lépések hatnak maradandóan, úgy gondolom, ezt nem kell semmivel sem alátámasztanom.
- Mire van szükséged hozzá? - A második protokoll mondat, ami az előző alatt fog szerepelni egy szép napon.
- Starkra, meg a csinos pofijára, amivel mindenhová beengedik. - Megeresztettem egy önelégült vigyort felé, mire csak megrázta a fejét sokatmondóan. 
- Várom a napot, amikor a szavakat, a diplomáciát választod a pengék helyett. - Tért vissza teájához, mely kihűlő félben pihent ujjai között.
- Hidd el nekem, több ezren vannak még ugyanezen az állásponton.



Napjaink, Asgard

- Døyr fe, døyr frendar , Døyr sjølv det samme , Eg veit et som aldreg døyr , dom om daudan kvar... Elhull az állat, elhull a testvér, mindenki meghal, csak a név marad fenn, melyet dicsőség övez.... - Hangzott el az ige, melyet a szentély aranyfalai vertek vissza irányomba. Különleges hely volt ez anyáink számára, a királyné születésnapját évezredek óta itt ünnepelték és imádkoztak, kora reggel a leányok, jó házasság reményében, amely minél hamarabb megköttetik, délben az ifjú asszonyok, gyermekáldásért, az este pedig az anyáké volt, gyermekeik és családjuk egészségéért. Az volt az egyetlen nap az évben, amikor anyám hordta nyakláncát, a becses Bríszingament, melyet esküvőjén kapott ereje növelésére. Varázslatos ékszer, melynek hatalmát sosem használták ki teljes valójában. 
Üvegbúra alatt tartották csupán a másolatát a többi hamis ereklye között, melyet nőrokonaim hagytak itt egyre holttestük után. A Hamis Palota. Így nevezte anyám. Kívülről sem túl díszes, hatszög alakú épület világunk tengerének partján, egy kiemelkedő sziklán, mely a múlt felé tekint, legendáink szerint. Kapcsolat ősanyáinkkal, minden tudásuk lakhelye. Idehalmoztak mindent, mely rájuk emlékeztetheti az új generációt, mely sosem látta őket teljesen. Eir, kiváló gyógyítónk, utolsó virágai nyílnak kapuja előtt. Mily' szomorú, a tömérdek egészséges halott után, csupán virágok maradtak nyomában. Nanna, az asszonyok leghűségesebbike, ki férje temetésén, szíve megszakadt a bánatban, s vele egy máglyán égett el. Menyasszonyi fátyla bomlik itt csupán az örökkévalóságig. Syn, az ártatlanok védelmezője, kiket hamis vád alá helyeznek. Jogara fekszik selyempárnán példamutatásul. 
Fényt rá a kelő nap vet, s a széles ablakok a tenger illatával töltik meg a talpalatnyi helyet, ahol ülök.
Én nem térdelek senki előtt. 





- Hvem skal synge meg, i daudsvevna slynge meg, når eg på Helvegen går, og dei spora eg trår er kalda, så kalda... Ki fog majd énekelni, amikor örök álomba merülök, amikor Hél birodalma felé sétálva, talpam alatt a föld oly hideg, oly hideg... - Engedett a fátyol, sötét éjlepel, mely megszabadított testem rabságától egy más világ felé.
S látomásomban itt voltam ismét.
Bríszingamen 
Különös...
- Jól figyelj lányom, nincs időnk elég... - Az ismerős hang, szinte arcon csapott valótlanságában. Lénytelen voltam felé fordulni, látni akartam. - Keresd meg magad, acélba rejtve egy szikla mélyén, vasban a sivatagban, folyóvölgy ölén nyugszik az utolsó. 
Tétován léptem anyám szellemmása felé, melyet körüllengett isteni fénye. Sosem vágytam, hogy egyszer így kelljen beszélnem vele. Utolsó emlékeim közt veszekedett velem. A jót szerette volna, a királyságnak legfőként, de nem adtam cserébe a kezem. És lám, így is béke honol valamelyest világaink közt. 
Mégis iszonyatos bűntudat költözött lelkembe. Éreztem, ahogyan torkom marja fojtogató kezeivel, körmeit mélyen belém vágva. Mozdulni sem igazán tudtam, válaszokat akartam, nem is keveset. Miért kellett feltámasztania engem. Miért nem hagyott meghalni, amikor kellett volna. Miért volt szükséges ilyenné válnom. Miért nem láthatom ismét a családom. Csupán álomképekben. Nekik miért kell hazugságban élniük tovább. Mely istenek akarták ezt? Hol van a Tanács, melynek felettünk is hatalma van?
- Anyám... - Minden haragom és dühöm egyszerre nyeltem le, holott már könnyesnek éreztem szemeim. Majd egyszerre lettem erőtlen és olyasfajta kiszolgáltatottság, tehetetlenség fogott el, mint egy meghajszolt rabszolgát életének utolsó perceiben, kit a végkimerültség ragadott el, miközben a gályát húzta. - Mondd... most már büszke vagy rám?
- Isabell, nincs időnk erre... - Élesen villant tekintete az enyémbe, s néhány pillanatig csupán írisze fogalmazta meg minden indulatát, majd kételyét, végül belenyugvását. Szemeit mélyen elvesztek a márványtengerben alatta. Gondolkodott valamin, talán hogy mivel engesztelne. Aztán hirtelen felkapta fejét, még egy utolsó pillantásra, mielőtt végleg megszűnt volna a látomás. Dübörgött agyvelőm a mágia hatására, de szívem elnyomta minden fájdalmát, ő jobban hasadt.
- Igaz, erre sosem volt idő... - Önkéntelenül suttogtam magam elé dühtől átitatott szavaim. Majd ahogy ökölbe szorultak kezeim, mellkasomban éreztem minden elnyomott keserűséget és fájdalmat. Vérem, mintha felforrt volna, égette ereim vékony falát, majd ahogy felnyitottam szemeim, láttam.... valóban. Azúrkék színnel felizzottak. Felragyogtak.
Megrémített a látvány, riadtan kaptam levegő után. 
S ahogyan elmém tisztult, úgy tűnt el 

- Anyád szeretett téged, bármennyire nem így gondolod - Pengeként hasítottak végig a néma terem fojtó levegőjén a szavak. Ha meg kellett volna neveznem egy személyt, aki végigkísérte tekintetével mind asgardi és midgardi életem, nem kellett volna sokat gondolkodnom a válaszon. Őrizte bölcsőmet, talán síromat is fogja majd egy napon. 
- Ezt valahogy velem elfelejtette közölni, Heimdall. - Felállva egyengettem el ruhám meggyűrődött anyagát, majd egyenes léptekkel haladtam a mindig páncélba öltözött férfi felé, ki kardján támaszkodva várakozott rám. - Világunk kapujának ajtónállója, ki bármit meglát a nagyvilágban, mi hozott ide? - Halovány mosoly szökött ajkamra gondterhelt arca láttán, kevésszer láttam máshogy. Aki a világ minden baját látja, ritkán örül teljes szívéből.
- Hercegnőm hangját hallottam, túlságosan panaszos volt. - Biccentett fejével a hely felé, ahol megidéztem anyám szellemképét.
- Nem vagyok a hercegnőd, szükségtelen így szólítanod. - Tiltakozásom nem lepte meg, ahogy reakciójából leolvastam. Egy kicsit mintha mulattatta is volna, hiába, neki felesleges lett volna hazudnom. Átlátott rajtam.
Kiléptem anyáink szentélyéből a magas boltív alatt, hogy a fa felé folytassam utam, melyhez lovamat kötöttem. Őrzőm társaságommá szegődött egyetlen bizalmasomként.
- Annak születtél Isabell, és halálodig az is maradsz. Ezt az egyet senki nem veheti el tőled, és a nép ugyanígy gondol rád. Emlékeikben még köztük élsz. - Félelmetes volt belegondolni, hogy régen a válláig is alig értem fel, hiába nyújtogattam karom, most pedig fél fejjel lehetek alacsonyabb nála. 
- Igen, de már meghaltam. - Ez a tény pedig mégsem szomorított el. Valaki olyasvalakit hagytam magam mögött, akiben nem ismernék magamra. Talán a vége felé igen, de élete nagy részében sosem. Egy biztos, tudatlanságában boldog volt.
- Véres leplekben és páncélban cipeltelek a Bifröszttől, Asgard palotájának legtitkosabb terméig. Ha a karjaim közt meg is haltál, a szememben soha. És ami most odabent táplál, meglehet, hogy örökké fog.




Egy kis off:

Azt kell mondjam, elképesztően köszönöm, csodálatosak vagytok. A blog elérte valamikor valahogyan a 60 feliratkozót és még csak fel sem tűnt. Nagyon köszönöm a kitartásotok, hogy ilyen nagy kihagyásokkal is követitek a történetet. Büszke vagyok ám rátok <3 Esetleg ha bármi "bejegyzéskérésetek" van, szeretnétek-e tudni valamit a részek hátteréről, esetleg valamelyik fandomról, bátran írjátok meg, leszek nagyképű, akár még rólam is kérdezhettek, bár akkora talány nem vagyok. 
Még egyszer köszönöm a kitartásotok és a figyelmetek, találkozunk a mihamarabb!
Share:

0 Vélemény:

Megjegyzés küldése