2014. december 14.

3. A szoba

Sziasztok! Itt a következő rész, amivel beindul igazából az egész cselekmény. A következő rész szintén 2 hét múlva várható (vasárnap vagy hétfő, de ha ügyes leszek és lesz időm írni, akkor talán több rész is lesz ennyi idő alatt). Nos, általában ilyenkor be sem tudom fogni a pofám legalább 5 sor bevezetőt írok, de most esküszöm nem jut eszembe semmi világmegváltó gondolat. Csak annyit, hogy köszönöm az új feliratkozást, a rengeteg megtekintést, a kedves kritikát, az üzeneteket és a társoldalt (vagy hogy is fogalmazzak). Nos, a legközelebbi viszont látásig! :D

„Magam sem tudom megfogalmazni, hol kezdődik a bűn és a bűnös. De hogy nem mindig ott, ahol az igazságszolgáltatás kimondja, az biztos.” (Stohl András)

Hazaérkezésünk után egyből a szobámba mentem, mivel az értekezletet a távolmaradásom miatt eltolták, míg elérhető leszek. A kipakolást mindenképp másnap reggelre hagytam, helyette magamra öltöttem a sötétkék, szűk egyenruhát, majd hajamat az előírásoknak megfelelően, kontyban rögzítettem. A protokoll egyszerű volt, a személyazonosság a rendszer működésének alapköve volt, s több szinten igazolni kellett magunkat, mielőtt a gép engedélyezi a szobába való bejutást, majd a konferenciahívást. Egy egyszerű ujjlenyomat-vizsgálattal kezdődött, majd a halántékba beültetett mikrochipnél végződött. 

A legfőbb dolog, amiért hálát adhatok, az a ház kibővítése volt a föld alatt, két szinttel. Így a felsőbb a felszereléseknek adott otthont, valamint az edzési lehetőségeknek, míg az alsó, egy vastag, acélfallal körbevett panel volt, hangszigetelve. Szükség esetén, talán még egy atomtámadást is elviselt volna, míg a ház eltűnt volna a föld színéről, de a S.H.I.E.L.D. titkai biztonságban voltak, valamint a másik négy emberé, akik a Világbiztonsági Tanács oszlopos tagjait adták.
Beléptem a terembe, aminek a közepén egy kör alakú emelvény magasodott ki, körülötte – mintegy tükörszerűen – monitorokkal. Szám szerint pontosan néggyel, hogy az ötödik tag én legyek. Ez volt az hely, ahol a legfontosabb döntéseket megszavazták vagy megvétózták. Felléptem az emelvényre, majd a szoba teljesen elsötétült körülöttem, mire szép sorjában megjelentek a Tanács tagjainak képei, a nekik szánt felületeken. Elsőként az Amerikai Egyesült Államok alelnöke – Joe Biden -, aki a Fehér Ház tanácsát is képviseli. Amerika négy létfontosságú csapatának, a légierőnek-, a szárazföldi erőknek-, a haditengerészetnek- és a tengerészgyalogosság vezetője, aki egy személyben Martin Dempsey tábornok (hisz az elnök nem érne rá beülni egy ülésre). A belpolitikai tanács és egyben külpolitikai vonal képviselője, Shannon Wells. Valamint Nick Fury a S.H.I.E.L.D. igazgatója és Alexander Pierce a tanács elnöke.
Nem számítottam túl sok jóra, egészen úgy tűnt, mintha csak rám vártak volna.

- White ügynök… - szólalt meg elsőként Pierce a maga kimértségével, ezzel jelezve, hogy valamiféle beszámolóra vágyik tegnap estéről. Hiába küldtem részletes jelentést néhány órával ezelőtt, jobban szereti, ha röviden szóbafoglalom.
- Minden rendben ment, bár még egy társa bánta az utolsó beszélgetésüket – közöltem a lehető legnagyobb természetességgel. A Világbiztonsági Tanács többi tagja ugyanolyan merev tekintettel pásztáztak engem, mintha egy teljesen hétköznapi dologról szóltam volna az előbb, amit az elnök egy gyors biccentéssel lereagált, majd elkezdődhetett a megbeszélés.
- Amerika Kapitányt sikeresen felébresztettük a hibernációból, bármiféle szellemi- vagy fizikai sérülés nélkül. Eltekintve attól, hogy milyen sokan ismerik és mennyien felnéznek rá, mindenképp szeretném vezetői pozícióban látni egy különleges osztagnál – terjesztette fel javaslatát Fury, miközben elutasítást nem tűrő pillantást vetett rám. Tudta, hogy mennyire ellenzem az ötletet, mert… nos, fogalmazzunk úgy, hogy régebb óta ismerem a Kapitányt, mint azt gondolnák – ezt az indokot viszont sem az Igazgató, a többi tag, vagy épp maga Steve nem tudta. 
- Úgy gondolja, hogy ezzel elijesztheti a terroristákat, Igazgató? – Tért a tárgyra a tábornok. – Nem hinném, hogy egy háborús hős láttán elrettennének manapság. 
- Ezt addig nem tudhatjuk meg, ameddig ki nem próbáltuk – védekezett Fury, aki köztudottan megingathatatlan volt, bármit is tervezett.
- Én támogatom az ötletet – szólt közbe Mrs. Wells – kevés ország mondhatja el magáról, hogy egy ilyen személyt tudhat egy kiváló csapat élén. És mindenképp az előnyünkre válhatna, mint Amerika jelképe.
- De mi a bizonyíték arra, hogy tökéletesen emlékszik például minden olyan stratégiai elemre, esetleg mozdulatra és fegyverre, amit esetleg fel tudna használni egy bevetés során? - tette fel az egyébként teljesen jogos kérdést a Tábornok. Mint az Egyesült Államok összhaderejének parancsnoka, precíz emberként ismertem meg. Rendkívül szigorú és makacs ember, de észérvekkel meg lehetett győzni.  – Sok, frontról visszatért katonával volt alkalmam beszélni, vagy akik külföldön szolgáltak, és a legtöbbjük felejteni kíván, nem épp az ellenkezőjét.
- Mr. Biden? – fordult (már amennyire ez lehetett képernyőn keresztül) az Alelnökhöz Fury. Biden a politikai oldalát nézte a dolgoknak, a hivatásához megfelelően, valamint ott volt a Kapitány kultusza, ami a közhangulatnak is jót tehetett. 
- Amennyiben igaz, hogy semmit sem sérült az évek alatt, valamint képes a pártot elismerni. – Nyilatkozott röviden. – Nem követelhetjük, hogy ismét hadrendbe álljon, ha nem szeretne.
- Tudtommal semmi baja sincs a mostani rendszerrel – Nick nagyon el akart érni valamit, ha ennyire szentül állítja, hogy a Kapitánynak valóban semmi baja. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a két világháború között, és a második alatt is a demokrata párt volt hatalmon. Ellenben hozzá kell tennem, hogy őt teljesen hidegen hagyta a politika, tudtommal.  
- Ebben az esetben támogatom – adta meg az Igazgatónak kedvező választ az Alelnök.
- Támogatom – szólt Mrs. Wells, mire mindenki Dempsey tábornokra nézett, mivel ha ő is a döntés mellé áll, az én szavam édeskevés lesz a többiekével szemben.
- Támogatom – adta meg magát az egyetlen reményem, arra, hogy ebből nekem ne legyen dolgom. De kevés olyan embert ismerek, aki ennyire kiszámítaná és kijátszaná a dolgokat, mint Nick… 
- White ügynök? – Érezni lehetett a már megnyert játszma érzését a hangjában, valamint a színpadias gesztus, hogy azért még megkérdezi az én véleményem is, puszta udvariasságból, holott előre tudta a válaszom.
- Kérem, vegye jegyzőkönyvbe, hogy én ellenzem.

A tárgyalás végeztével, azonban az Igazgató kívánt váltani velem pár szót, amivel el is kezdte a maga kis bosszúhadjáratát ellenem. Bökte a csőrét a magas pozícióm, mindezt olyan keretek között, amit nem láthat át. S hiába szerettem nyílt lapokkal játszani, az elmúlt negyven év az ellenkezőjét követelte meg, így ennek megfelelően cselekedtem.
- Miért képzelem azt, hogy Ön nem szimpatizál a Kapitánnyal, White ügynök? Vagy esetleg tud nekem olyan információkkal szolgálni, amit nem árt, ha tudunk? – vágott egy elég erőltetett kérdő arckifejezést Fury.
- Nos, a vérében lévő szérum bármelyik pillanatban elkezdhet bomlani, ami viszont egyenlő a biztos halállal, és gondolom nem annyira kedvező, ha a nemzet hőse egy harchelyzetben hirtelen összeesik, majd percek alatt megáll a szíve. A többit viszont maga is tudja… - Az pedig már egy megint más kérdés volt, hogy kitől tudom ezeket.
- Erre kevés esélyt látok. – Élből elutasította, szokásához híven.
- Ez sosem az esélyekről szólt – vetettem oda neki. – Lássa be, hogy az ő érdekében sem kockáztathatja az életét!
- És mi a biztosíték arra, hogy igazak a felvetései? – akadékoskodott az, aki nemrég még olyan biztos volt a dolgában. Az orvosok és a pszichológusok mindenesetre neki dolgoztak, a tapasztalat azonban nekem. És a világháború senkinek sem a boldogságról, a felhőtlen örömökről és a hatalmas nyereségekről szólt.
- Talán nem bízik bennem, Igazgató? – Bár én nem bíznék meg magamban az biztos.
- Addig bízok önben, amíg a munkájáról van szó, de amint ilyen információkkal hozakodik elő, addig kicsit sem vagyok megbékélve a gondolkodásmódjával. Tudja eléggé aggasztó, hogy az aktája olyan szinten van titkosítva, hogy azt egyetlen személy olvashatta, még pedig az, aki írta és ő idén tölti a nyolcvanhetet; és tudja nehéz megbízni olyasvalakiben, akinek a valódi nevét sem tudom! – sziszegett kígyó módjára Fury. Mindig is bökte a csőrét, ha valamiről nem tudhatott, de ő szükségszerűnek érezte azt – De tudja mit? Ha sikeresen teljesíti a feladatát, a szavamat adom, hogy nem kérdezek többé semmit az eddigi életéről, ameddig ön úgy nem dönt, hogy önszántából mesél magáról valamit.
- És mi lesz, ha nem? – érdeklődte, mert ismerem annyira az Igazgatót, hogy nem terhelné a lelkiismeretét, ha esetleg meg kellene kínoztatnia ilyen információkért. 
- Inkább bízzon benne, hogy sikerülni fog. – Ám a verbális fenyegetés a legkevésbé sem hatott rám. Fizikálisan pedig nem bánthatott vagy vallathatott, a pozíciómból kifolyólag.
- És mi lenne a feladat? – Elvégre nem az egyszemélyes magánhadserege voltam, hogy minden apró feladatot elvégezzek helyette, csupán más besorolást kapott, amikor a tizenegyedik szintet felosztották. Neki az igazgató szerep, aki másokkal végeztette el a munkát, míg nekem az, aki csak a sajátjában bízik.
- Majd a kezdésnél megtudja. – Akciófilmbe illő sejtelmesség lengte körül szavait, ami azonban inkább zavart, mintsem kíváncsivá tett volna.
- Mikor kezdek? – Érdeklődtem a megtudható információk felől, hisz ennyit mindenesetre elárulhatott, bármennyire is titkosnak szánta az egészet.
- Holnap reggel, majd pontban este fél hatkor az irodámban. – Vette búcsúzóra a formát, éjfélhez közeledve kevesen vágyakoztak még egy konferenciára.
- A Helibázison? – A saját repülő irodaházán, amiből még négy állomásozott a fővárosban.
- Nem, Washingtonban – mondta, mintha ez teljesen magától értetődő lett volna. 

Fury előszeretettel fitogtatta képzelt fölényét velem szemben, ám néha képes volt erős lapokat előhúzni a paklijából, talán a tudta nélkül is, hogy információkat csaljon ki belőlem. Így kevésbé volt meglepő, hogy egy régi, cserzett bőrtáska várt az ágyamon, rajta a S.H.I.E.L.D. legelső emblémájával, ami elárulta tényleges korát. Az akkori formájában a Legfelsőbb Parancsnokság, Nemzetközi Hírszerzés, Végrehajtó Hadosztály díszelgett rajta, mindez lehetett vagy nyolcvan éves, míg ma az intézmény a Legfelsőbb Parancsnokság, Nemzetközi Hírszerzés, Végrehajtó Hadosztály  nevet viseli. Kilépve magassarkúimból, az ágyra telepedtem és az ölembe húzva az ajándékom, felbontottam. Tizenegy akta landolt az ölemben, mindegyik megsárgult papíron, sietős kézírással. Régi képek, bevetések, sorozási adatlapok, aztán az utolsó papír, melyben jelezték, hogy hol esett el és mi által.

Lelőtték.

Eltűnt.

Lezuhant.

Szovjetunió.

Alpok.

Atlanti-óceán. 

Talán…

Végül kicsúszott egy szürke dosszié, benne öt aktával és egy tervvel, frissen nyomtatott lapokon. Egy javaslatot tartalmazott, benne megnevezve öt személlyel, akik meg tudnának vívni elvileg olyan csatákat, amiket az emberiség egymaga nem. Közülük az összeset ismertem, ám ők ezt nem tudták volna elmondani rólam. Öt különböző személy, akiknek az égvilágon semmi közük egymáshoz, rajtam kívül. Az első lap nem lepett meg, Tony Stark, a zseni milliárdos, egy politikai csel miatt a keresztfiam, amiről természetesen fogalma sincs, aki letett a fegyvergyártásról, miután megtudta kiknek a kezébe is jutnak a fegyverei. Natasha Romanoff, a KGB neves kémje a Fekete Özvegy programból, akit egy bevetés alkalmával Barton kérésére nem lőttem le, amikor igazán kellett volna, s a kérésére beajánlottam a S.H.I.E.L.D.-hez. Bruce Banner, aki a Főnix projektet tervezte feltámasztani és reprodukálni a Kapitánynál használt szérumot, amihez meg is találta a szükséges katalizátort, a gamma-sugarat, ám hiányzott még egy alapvető elem, s így elbukott a kísérlet, Banner pedig kiegészült egy zöld árnyoldallal. Aztán az utolsó három akta, ahogy kiterültek előttem, egyenként fémjelezték három olyan oldalam, ami megtestesítette mindazt, aki vagyok és voltam. Steve Rogers, Clint Barton és Thor.



Share:

4 megjegyzés:

  1. Hűű, el is olvastam gyorsan, mert kíváncsi voltam már, mi van. Először is, nagyon tetszik, ahogy leírod a SHIELD világát, én egyszerűen képtelen vagyok rá. Másodszor pedig a főszereplőd annyira emberi (attól eltekintve, hogy nem is ember :D), vagyis nem egy Mary Sue, amiért külön dicséret. Meg hát az AC-Marvel crossoverért is, amin még mindig nem tudom túltenni magam, annyira király.
    Alig várom, hogy Thor és Isabell találkozzanak. És Loki, úristen, Lokira rettentő kíváncsi vagyok. Hát, végezetül annyit még, hogy várom a folytatást:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^^ Thor és Is találkozása eléggé humoros lesz, de én már most sírok rajta a röhögéstől :D Loki meg... Loki. Vannak már elképzeléseim mennyire Lokis lesz :D

      Törlés

  2. Szia, én ajánlottam, hogy írok neked kritikát Facebook-on. Hát, most itt is lenne. Előre kérlek, ha valami olyat találsz benne, azt tudd, hogy nem ellened van, meg nem gonosz, meg bunkó vagyok, csak szimplán segíteni akarok - viszont tudom magamról jól, hogy kritikaírásnál néha van egy igencsak nyers stílusom. Meg alapból is. De ez nem ellened irányul, én csak a tényekre megyek.

    Először szólnék pár szót elöljáróban a címről. Nem értem. I'm Goddess - ez idáig rendben van minden szavát értem, és gondolom, hogy "Istennő vagyok"-ot akar jelenteni, viszont az angolban ehhez kellene valami névelő a goddess elé, vagy egy "a" vagy egy "the" - ezt már te jobban tudod a történet alapján.
    A blog kinézete számomra első látásra volt csak megkapó, mert utána, ha kicsit jobban megnéztem sok olyan dolgot láttam benne, amik nekem roncsolták az összhatást. Ilyen például a madár a kép közepén, a pixeles képhasználat, és a szöveg betűtípusa. Ezek nekem valahogy nem jöttek össze, viszont a menük elrendezése nagyon szép. Ott tetszett minden, szóval erre nem is pazarolnék több szót, inkább nézzünk rá a történetre!

    Itt elöljáróban néhány alapdolgot mondanék, ami nem tetszett, de nem a történetvezetéshez tartozik. Ilyen például, hogy:
    - a számokat betűvel írjuk ki, úgy nem fog megakasztani olvasás közben.
    - az ilyen bicska/penge/kés felsorolásokat hagyjuk ki. Döntsd el, hogy mi van a pasas kezében, és utána írd le. Ne az olvasónak kelljen.
    - ezenfelül nagyon sok elütést láttam, kicsit zavaró mennyiségűt, ha javasolhatom, akkor nézd át jobban, mielőtt kiraknád.
    - helyiség - maga a szoba; helység - község, falu stb.
    - tengerészgyalogság, nem tengerészgyalogosság
    - amit, akit, ahol etc. - az "a" nélküli formát inkább hagyjuk meg a költőknek

    A történet kezdete egyébként tetszett, rögtön átjött a bűnös, de mégis gyönyörű nő kontrasztja, amit sikerült kevés leírással érzékeltetned felénk (ez ritka, sokan vannak, akik belefullasztják az írásukat a leírásokba, és csodálkoznak, hogy nem jön át). Itt szeretném kiemelni, hogy a főszereplő hölgy nagyon el van találva, elhiszem róla, hogy képes bármire, elhiszem róla, hogy egy igazi független "badass", aki ugyanakkor bárkit az ujja köré csavar, ha éppen olyanja van. Kíváncsi lennék a szerelmi kapcsolataira is, hogy ott hogyan viselkedik, és ez mindenképp egy jó pont, mert tényleg sikerült kíváncsivá tenned.
    Viszont! Ami nem jó pont; én nem vagyok Marvel rajongó, semmit nem láttam a filmekből, és mikor a világokat írtad le, hát kicsit úgy éreztem magam, mint, amikor először olvastam szakirodalmat angolul. Többször vissza kellett olvasnom, hogy ilyen anomália, ebből a világból, és abban a világban ezek és ezek... Ezt ne, mert ezzel kizárod a hozzám hasonlókat, akik nem igazán ismerik ilyen mélységekben a történeteket, mert valószínűleg, ha eddig nem ismerték, akkor nem most akarják egy bekezdésben megtanulni az egész világfelépítést. Még két dolgot szeretnék megemlíteni negatívumként, és utána már zárnám a soraimat. Az első, a rövidebb: nem tudom, hogy ezekben a Marvel dolgokban hogyan van, de a valóságban a Tábornok nem lehet az amerikai összhaderő parancsnoka, mert az a mindenkori elnök lehet csak.
    A másik: ne részletezz. Említettem már, hogy könnyű megfulladni a leírásokban. Neked a második fejezetben, amikor már porcica részletességgel ismertetted a ház alaprajzát, sikerült. Ez régebben, úgy százötven éve nem volt baj, mert akkor a jó ember nem látott semmit a saját faluján kívül, de manapság, ha azt mondom neked, hogy egy modern berendezésű, sötétbarna és krémszín uralta szoba, vagy egy new yorki utca, akkor rögtön beugrik vagy ezer kép, és el tudod képzelni az egésznek a hangulatát. Ne vesződj ezzel, felesleges, koncentrálj inkább a cselekményre! Szerintem visszanézek majd, kíváncsi vagyok erre az istennőre! :)

    - Audrey

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kritikát! Kijavítgattam az eddig meglévő részeket (már amelyik hibát észrevettem) :)

      Törlés