2015. március 16.

7. Orgyilkos

Hy Darlings! Itt is lennék az új résszel, ami feltűnően sok párbeszéddel bír, de nem tehettem mást, valamikor kommunikálni is kell. A vizsgákra való tekintettel nem tudom mikor lesz következő rész, de nagyon sietek vele, azt megígérhetem. Jó olvasást! ^^


Mindenkinek van egy sztorija; mindenki leplezi a múltját, hogy önmagát védje. Vannak, akik jobbak és alaposabbak másoknál. De hogyan lehet élni egy olyan világban, ahol senki sem az, akinek látszik?
Jodi Lynn Picoul

Valamikor estefelé járhatott az idő, amikor konyhánkban ülve, egy üveg bor társaságában – bevallom, hogy sem a kávét, sem a teát és ezeknek különféle változatait sem kedvelem túlzottan – nézegettem az egyik tudóstól elkobzott anyagokat, amiket Phil talált az öcsém pörölyének ügyében. Rengeteg kutatás, különböző időjárási felvételek, számítások, jegyzetek és különösebben semmi felhasználható információ. 
– Lassan fogy a bor – szólt Clint, miközben leült mellém, s töltött mindkettőnknek.
– Ráérek – mondtam ki a varázsszót, ami után valaki kopogtatni kezdett a bejárati ajtón. Tudtommal nem vártunk vendéget.
– Azt látom – mondta, majd poharával a kezében beinvitálta a kopogtatót. Legnagyobb meglepődésemre Natasha libbent be, tökéletesen begöndörített tűzvörös hajával, csípőjénél szorosra kötött szövetkabátjával, valamint elhagyhatatlan platformos csizmájával. Szorosan megölelte, az épp előtte álló megszeppentnek tűnt férfit – van egy sejtésem, hogy ő sem számított rá.
Natasha életével, csak egy probléma volt, hogy már rég halottnak kellene lennie, de Clint kérésére nem lőttem le. Talán ez volt életem sokadik rossz döntése. Most pedig kémként dolgozik a S.H.I.E.L.D.-nél, mindent elkövetve, hogy átvegye a helyem. Amióta találkozott velünk, jobbára csak a „megmentőjével” beszélt – pedig szó szerint az én kezemben volt a sorsa -, úgy tesz, mintha mindent tudna, megpróbál mindenkit levenni a lábáról és megjátssza a tökéletes nőt. Ebbe a színjátékába egyszer pedig csúnyán bele fog bukni és akkor megismeri a világ, hogy ki is ő valójában. Vetélytársnak viszont nem olyan szerencsés dolog engem választani, kívülről bármennyire is könnyű ellenfélnek tűnnék a számára, hisz a lényeg a smink alatt lapul.
Hozzám ugyan nem jött oda, köszönni sem nagyon hallottam – pedig attól, hogy jól látok, nem vagyok süket -, nem zavartatta magát. Az előtérben beszélgettek, jobban mondva, Natasha beszélt, Clint meg hallgatta. A bor nem fogyott.

Bő húsz perc elteltével már indulásra készen álltak. Ahogyan sikerült az adatbázisban kibogarásznom, Fury egy spontán bevetésre küldte őket, aztán Bartont meg Philhez – én meg természetesen nem hallgatóztam, á, nem. 
– Reggel jövök – állt meg velem szemben, miközben karvédőjét igazgatta.
– Remélem, kibírom valahogy – szóltam némi gúnnyal, amin még ő is elmosolyodott.
– Akkor mindenképp elzárom az összes veszélyes tárgyat, nehogy felvágd az ereidet.
– Harmincnégy féle képpen tudom eltörni egy ember nyakát. Szerinted kell bármilyen eszköz ahhoz, hogy öngyilkos legyek? – Végszóra Natasha vakkantott valami elkésünk félét, hogy ne kelljen tovább elviselnie a puszta jelenlétemet, és gyanítom, hogy végig hallgatta a kis beszélgetésünket is.
– Akkor reggel – kapta fel kedvenc íját, majd elindult kifele. Halkan, mégis gyorsan utána osontam, és mielőtt még kiért volna az előtérbe megcsókoltam, amin látszólag meglepődött. 
– Este találkozunk! – pördültem meg, s visszatértem a jelentések bámulásához. 



19:02 Új-Mexikó

A lesötétített ablakú furgonból kiszállva örömmel fedeztem fel, hogy nem hoztam magammal semmit, amit magam felé tarthattam volna, ugyanis az eső még csak hajlandóságot sem mutatott arra, hogy elálljon. Minden esetre Coulson gondolt rám, bármennyire is titokban szándékoztam jönni, és kiküldött pár embert elénk, hogy segítsenek a pakolásban. A felszerelésemet egy hatalmas, páncélozott falú kamionba vittük, ami az elkerített részen belül díszelgett. Egy egész tábort építettek ide az ügynökök pár óra alatt, ami Coulson csapatától teljesen elvárható. Philről nagyjából annyit érdemes tudni, hogy a legmegbízhatóbb ember ezen a szinten – bár én sem ismerek mindenkit személyesen. Ő az egyetlen személy, akire rábíznám az életemet is akár – de remélem, erre nem kerül majd sor. Egy viszonylag nagyobb létszámú, bármikor bevethető csapatot vezet, akiknek a feladata, hogy kivizsgálják a különféle ismeretlen tárgyakat, jelenségeket. Felgöngyölítsék a furcsa eseteket, információt gyűjtsenek és segítsék a munkánkat. Javarészt technikusok, kutatók, informátorok, egy-két taktikai ember, valamint terepügynökök a biztonság kedvéért.
Coulsont követve az irodájába mentünk – ami jelen esetben egy konténer hangszigetet része volt –, ahol végre nem esett az eső és kaphattam egy törölközőt a hajamra, mert az esőnek elegendő volt összesen húsz perc, hogy teljesen átáztassa a ruháimat és a hajamat.
– Nem kellett volna idejönnie – kezdte Phil, miközben az egyik monitort kezdte el olvasni, amire épp üzenetet kapott.
– Én már csak ilyen nagylelkű vagyok. – Léptem annyival hátrébb, hogy kényelmesen ráláthassak a kijelzőre.
– Minden esetre, köszönöm – fordult felém egy pillanat erejéig.
– Mégis mit? – valóban nem értette a kérdést, azon nincs semmi megköszönnivaló, hogy röpke két órát utazva, eljöttem a semmi közepére.
– Hogy itt van – mondta ezt olyan hangsúllyal, mintha komolyan is gondolta volna. Talán pont ez volt a baj, hogy komolyan is gondolta.
– Ezen ne köszönj semmit, inkább azt mond, mire jutottak a nyelvészek?
– Semmire.
– Nem csodálom, asgardi nyelven van minden rajta – mondtam, miközben leültem az egyik kényelmesnek tűnő fotelba.
– És mi a megfejtés? – vetett rám erősen elbizonytalanodott pillantásokat Coulson.
– Bárki forgatja e pörölyt, aki érdemesnek bizonyul rá, megkapja Thor erejét, szól a mondás, továbbá az is rajta áll állítólag, hogy akinek az ujjlenyomata olyan, mint Thoré. 
– Esetleg…– kezdett bele Phil kérdésébe, amit végig sem kellett mondania.
– Elméletileg igen, de csakis elméletileg. Soha nem nyílt rá alkalmam és jobb is így – válaszoltam, majd beállt a hosszú csend, amit csak az eső egyenetlen kopogása tett még elviselhetetlenebbé. 
– Ennek így semmi értelme! – szólalt fel végtelenek tűnő percek után – Közli velem, hogy a világunkról alkotott képem, sőt a képünk, amit évezredek során kutattak kiváló tudósok, badarság. Meghazudtolja a vallási nézetünket és teljesen átírja azt. Olyan dolgokról beszél, ami a történelemkönyvekben máshogyan szerepel, de mégis a legendáknak és a meséknek bizonyítja igaznak. Asgardról beszél, az istenekről, Odinról, meg a Világfáról. De itt ül, mint élő bizonyíték és mindent bevall nekem – fakadt ki, az amúgy higgadtságáról híres ügynök, majd elgondolkozva mondatain vett egy mély levegőt, majd folytatta: Ki tud még róla?
– Látod Phil, pont ezért senki. – Drámainak hatott így a szemébe mondva, hisz számítottam a meglepődöttségére, de egy átlagos halandótól mást vártam volna. De Coulson közel sem volt átlagos. Már nem.
– Barton? – kérdezte ezt olyan hangsúllyal, mintha természetes lenne, hogy vele megosztok mindent.
– Senki.
– Most már értem Fury miért nem bízik magában – fordult vissza a monitor felé.
– És ön bízik? – véstem tekintetem Coulsonéba, a képernyő visszatükröződésén keresztül.
– Még nem tudom.
Azonban továbbfolytatni a beszélgetést nem volt idő, mert egy bőrigázott ügynök egy kicsit se kedvező hírrel. Valaki át mászott a kerítésen és sorra üti le, a jobbnál jobb embereinket. Otthagyva az ajtó túloldalán lévő esernyőt, a lehető leggyorsabb módon a fegyverraktárként szolgáló teherautó rakodóterébe (vagy minek is nevezik). Újabban megint csurom vizes hajamat bal vállam felett összefogtam, majd nyúltam volna az egyik lövészpuska felé, de valaki (vajon ki?) megfogta a kezem,s derekamhoz visszahúzva, elvette az orrom elől az íjat. 
– Azt hittem előbb jössz – kiabálta vissza Clint már az ajtóból. 
– Úgy tudtam, hogy te szigorúan csak a templomban hiszel – szóltam bele az adóvevőbe.
– Hé, engem vallásosan neveltek! Csak aztán, ez valahogyan ez az életforma nem tetszett annyira – jött a válasz a vonal másik oldaláról, amin muszáj volt elmosolyodnom – és különben sem hinném, hogy az egész vallásos dolognak az egyetlen momentuma a templomba járás lenne!
– Jól van Barton, először tegye járás képtelenné azt az embert, aztán megreformálhatja felőlem az egész Egyházat! – csatlakozott be Coulson a beszélgetésbe – White ügynök nagyon élvezem az ön jelenlétét, de igazán hasznossá tehetné magát!
– Vettem! – Azzal leemeltem egy tetszőleges mesterlövészpuskát a falról és elindultam a hozzám legközelebb lévő torony felé. Megmásztam – vagy inkább végigrohantam – pár lépcsősort, majd kényelmesen megtámasztottam a vállamon a fegyvert és vártam a további parancsot – Coulson, mégis mi a fenére is lövünk?
– Magas, nagydarab, szőke férfi, nyakig sárosan. A kalapács felé halad – érkezett az információ Philtől.
– Bíztató – nyugtáztam a helyzetet, miközben belenéztem az irányzékba. Kicsivel később el sem hittem volna, hogy az előbb a bátyámról lett volna szó. Mintha megállt volna bennem az ütő, annyira sem voltam képben. Ötletem sem volt, hogyan is került ide a Mjölnir és Ő is. Leengedtem a kezemben tartott fegyvert, majd beleszóltam az adóvevőbe.
– A kézfejét lődd át – üzentem Clintnek, aki nem nagyon kérdezett vissza. Ennyi év alatt megtanulta elfogadni, hogy nem fogok neki magyarázatot adni. A taktika egyszerű volt, nem olyan fájdalmas a találat, de a sokk és a meglepetés ereje erősen hat a sebesültre. 
De amikor elért a pörölyéhez már megváltozott a parancs. Senki, nem mert lőni, s mintha megfagyott volna a levegő, amikor megfogta a Mjönir nyelét, de nem tudta felemelni. Nem volt méltó rá. 

04:53 New York, Brooklyn

Az eső egyre csak kopogott a tetőn, immáron egy folyamatos ritmust diktálva. A szobám ablakában ültem és nekitámasztva homlokom a hideg üvegnek, gondolkoztam. Már hajnalodott, s én nem aludtam egy szemhunyásnyit se. Egyre csak zavart a gondolat, hogy több száz évig hordott álcám, most összeomolhat. És akkor nem lesz egy név, ami mögött elbújhatnék. Nem lesz egy hely, ahol meg ne találnának. Még csak időm se lesz, mielőtt meg nem halnék.
A szoba másik felén halkan résnyire nyílt az ajtó, majd derékmagasságban megjelent először egy fekete orr, amely tovább lökte azt. Pizza – akár egy dívához méltóan – átmászott az ágyamon, mert miért is lett volna egyszerűbb megkerülni, és hozzádörzsölte szőrös kis buksiját lelógó kezemhez valamiféle simogatást várva. Vagy talán csak megérezte, hogy nincs minden rendben, de kutya létére nem tudta megkérdezni szavak formájában, hogy mi a baj. 
Leemeltem merev tekintetem az utcáról, amelyre a szobám ablaka tökéletes rálátást nyújt, s letérdelve a fal mellé, a padlóból felnyitottam egy beépített széfet. Egy régi fadoboz volt elrejtve ott, benne levelekkel, két karpánttal, egy ép és egy törött kétélű pengével. Rátelepedtem az ágyamra, majd hanyatt fekve rajta a kezembe vettem az eltört darabot. Ha ezek a darabok mesélni tudnának…
Elmondanák a történetem 1185-től, egészen napjainkig. El tudná sorolni a holtak nevét, akiket megöltem vele. Élő bizonyítékul szolgálna ellenem, s nem tudnék enyhítő tényezőt mondani, mert ami megtörtént, azt nem lehet nem megtörténté nyilvánítani. Mert „Minden megengedett…” mi vagyunk tetteink kovácsolói, s együtt kel élnünk a következményeikkel, legyenek azok bármilyen tragikusak vagy dicsőségesek.

Pizza hűségesen követett a csigalépcsőn át, egészen az asztalig, amin egy üveg vörösbor és mellette egy teletöltött pohár állt. Valaki alkoholista, valaki stressz evő, én meg stressz ivó vagyok, ha egyáltalán létezik ilyen. Valaki meg egy kicsit ismer és tudja melyik a kedvencem. Teletöltöttem a kislány – mert nevét meghazudtolva mégis csak hölgy – etetőtálkáját kutyatáppal, majd leültem mellé a konyhakőre, hátamat nekitámasztva a hűtőnek, s poharammal együtt folytattam, amit az ablaknál elkezdtem. A semmibe való, merev bámulást. Elvégre minden normális ember ezt csinálja, nem? Vagy nem? Hát, nem… 
– Na, még nem lettél öngyilkos? – ült le Clint velem szemben a konyhakőre.
– Megreformáltad már a vallásod? – kérdeztem vissza.
– Előtte a világ ura szeretnék lenni, aztán majd meglátjuk – fogott ő is egy poharat a kezébe.
– Abba azt hiszem nekem is lesz beleszólásom, de egyébként teljesen konkrét terv – kortyoltam bele az „istenek italának” nevezett nedűbe.
– Te hiszel egyáltalán valamiben? – jelent meg egy keserédes mosoly, enyhén borostás arcán.
– Istenben? Nem igazán, de azért nekem is vannak alapelveim, amik szerint élek és nem gyilkolok erkölcstelenül, puszta kedvtelésből.
– Például? – véste bele vakító kék tekintetét az enyémbe.
– Semmi sem igaz, minden megengedett, ez a legfőbb alapelv, amire az egész életemet alapoztam – írtam le egy kört mutatóujjammal a pohár peremén – de gondolom ez így nem igazán érthető…
– Hát, ez így egymagában nem jelent nekem túl sokat.
– Semmi sem igaz, ami annyit tesz, hogy a társadalom alappillérei ingatagok és bármely pillanatban összedőlhetnek, és nekünk kell fenntartani a békét. Hogy minden megengedett, csak annyit, hogy elfogadjuk és tisztában vagyunk vele, a cselekedeteinkkel és azok következményeivel együtt kell élnünk, vállalnunk kell azokat, bárhogyan is végződik.
– Ennek így sincs sok értelme, mert ha semmi sem igaz, akkor miben érdemes igazán hinni? És ha valójában minden megengedett, akkor miért nem tehetnéd azt, amit szeretnél? – háborodott fel látszólag.
– Én például magamban hiszek, és hogy képes vagyok helyesen megítélni a dolgokat. Bízok a képességeimben, hogy nem hagynak cserben, mikor a legnagyobb szükségem lenne rájuk. De ha megölnék mindenkit, akit csak egy kicsit sem kedvelek, akkor pszichopata gyilkosnak neveznél, és garantáltan nem ülnél itt velem szemben, hogy aztán ezt megkérdezhesd tőlem.
– Akkor én is meg tudtam volna ölni magamat – vette le rólam szemeit.
– Végtére is nem a te hibád volt, én nem mondtam el, hogy enyhe orvgyilkos hajlamokkal rendelkezem…
– Bérgyilkos – javított ki.
– Nem, Orvgyilkos. – nézett rám ismét.



Share:

4 megjegyzés:

  1. Jujuj, végre :3
    Ez ismét egy érdekes fejezet volt, tovább árnyalta a karaktert, főleg a végén az eszmecsere Clinttel. A krédó szövegének külön örültem, tényleg nagyon jó kis filozófia (főleg, ha orgyilkos az ember). És a rejtett penge, hajaj.
    Kitartás kedves, és hajrá a vizsgákkal! Várom a következő fejezetet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kommentet! ^^ Jelenleg még élek és nem fulladok meg a tételek alatt, de este már nekiállok megírni az új részt :)

      Törlés