2015. április 11.

8. Abstergo

Sziasztok! Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-........-nagyon köszönöm a türelmes várakozást, hogy senki nem őrjöngött a rész miatt! Úgy tűnik, hogy sikeresen letettem az alapfokú nyelvvizsgát, amiért megkaptam a fejmosást, hogy tavaly is letehettem,  való igaz de lekopogom! A részt leginkább egy szóval tudnám jellemezni, habcsók vagy valami ilyesmi habos étel - bár a konyakmeggy sem áll távol tőle a vége miatt. A következő részt nem kötném időponthoz, mert még 2 vizsgám vissza van és jön a Bosszúállók II: Ultron  kora.  Mindenesetre köszönöm a kedves kommenteket, a rengeteg megtekintést, és ünnepélyesen köszöntöm az új feliratkozónkat, akit nem tudok, hogy ki is lehet, mert nálam nem jelenik meg a feliratkozó modul, sajnálom! Szeretettel küldeném a részt Morgennek, ha egy kis fluffra, valamint még több shippre vágyna és Ziionak, mert hétfőn eltűz egy hétre Németországba!
A mihamarabbi viszont látásra olvasásra! Miezasokkihúzogatás?     S.B.Hawk

U.I.: a rész  még bétázatlan, de nem bírtam várni vele holnap reggelig!


„Az értelem egyre bonyolultabb önigazolásokat szül. (...) De a lelked mélyén igenis tudod, mi a helyes és mi a nem. Mindenki tudja, hiába töltenek éveket azzal, hogy eltemessék magukban ezt a tudást, szavak, gyűlölködések, kéjvágyak, bánat és bármi egyéb tégla mögé rejtsék, amikből az életüket felépítik. Tudod, hogy mi a helyes (...). Ha eljön az ideje, tudni fogod. De a tudás sosem elég.” ( Mark Lawrence)


Felgyorsult az élet az eset óta, s minden tudatlan ember rettegett a következményektől. Féltek az ismeretlentől. Legbelül az igazgató lelke is megingott a ténytől, hogy nincsenek egyedül a világban, s halandó lévén szánalmasan gyengék. A tanács szinte mindennap ülésezett, és megpróbálta ésszerűen gondolkozni a jövő felől. Fury engedélyt kért a Fehérháztól, hogy nagyobb mértékben fejleszthesse tovább az arzenálját, valamint több hadihajóra és repülőre szert tegyen. Továbbképzésre küldték a terep ügynököket, és átnézték minden olyan embernek az önéletrajzát – különböző forrásokból – akiből ügynök válhat. Jelentős összegeket fordítottak a kiképzőiskolákra, ahol az elkövetkezendő nemzedéket oktatták kiskoruktól fogva. Nick még egy külön magánbázist is építetett Alaszkában, amiről csak én és Coulson tudunk.

Pontosan egy héttel később, egyenes háttal sétáltam végig a legfelső emeleti folyosón, ami az irodámban vezetett. Mellettem elrohant egy-egy kétségbeesett női kollégám tűsarkaikon – már amennyire azok engedték nekik. Újak voltak még a S.H.I.E.L.D.-nél, ezért nem hibáztatom őket, majd idővel rájönnek, hogy itt nem a divatos cipő a lényeg, hanem egy annál sokkal fontosabb dolog, az információ. Valójában erről szól minden manapság, a könyvek, a reklámok, a szórólapok, az adások, a rádiók. Mind információt közvetítenek, s az emberek vágynak ezekre a kis „adagokra”. Talán pont ez a baj, hogy mindenki megelégszik a kevéssel, és korlátolja önmagát a nagy megismerése felé. Így lehet az, hogy sokan nem lennének képesek befogadni a valódi világképet, az isteneket, a fajokat, a Világfát, a világokat. Álmatlan éjszakáimon sokat tűnődtem ezen, hogy mi lenne, ha… Ha kiderülne, hogy a Templomosok a mai napig léteznek? Hogy nem csak egy isten van? Hogy nem csak Midgard az egyetlen világ? Van egy olyan érzésem, hogy erre sohasem fogom megtudni a választ.

A retinaszkenneren átjutva beléptem a törtfehér szobába, amiben nagy meglepetésemre Fury állt. Háttal nekem, rátámaszkodott íróasztalom üveglapjára, s azon keresztül meredt a tejfehér padlólapra. 
– Ki maga? – kérdezte Nick bármiféle megfordulás nélkül.
– Ez költői kérdés? – léptem közelebb.
– Ki maga? – ismételte meg a kérdést, ezúttal minden szavát erősen kihangsúlyozva.
– Akit ön behurcoltatott a S.H.I.E.L.D.-hez, hogy önnek dolgozzon – adtam meg a pontos választ, hisz tulajdonképpen az egész az Ő hibája. 
– Én egy olyan nőt kértem, aki hajlandó bármire – kezdett bele mondandójába, de én megszakítottam, mire igazán belelendült volna.
– Őszintén sajnálom, hogy csak engem kapott! – tettettem némiféle megbánást – De nagyon szívesen ajánlom a posztra Romanoff ügynököt, ő biztosan mindent megtenne ezért a posztért, vagy épp bárki más! Senki nem kötelezte arra, hogy rám essen a választása! Én sem szerettem volna ismét kém lenni! De Ön visszarángatott, hogy ismét ölnöm kelljen! – kiabáltam dühösen, majd felkapva fekete bőrdzsekim, kiviharoztam a saját irodámból. A folyosóra kiérve azonban visszavettem a tempómból, s elindultam a főbejárat felé.

A huszadikon jártam, amikor legnagyobb meglepetésemre Steve csatlakozott hozzám a liftben. Szokásos kockás ingje helyett most egy szűk, királykék színű pólót viselt, ami jól engedte látszani kidolgozott felsőtestét a hölgyek örömére. Világoskék íriszeivel csodálkozva végigmért, majd egy igencsak vonzó mosolyt megeresztve felém, lecövekelt mellettem. 
– Szép napunk van… – próbált beszélgetést kezdeményezni a Kapitány, amivel akadt egy kis probléma.
– Steve, a felhők olyan szürkék, mint a hétköznapok – nevettem fel enyhén vörös arcát látva – ha nem sietek, még utóbb megázom. 
– Ha elfogadja, szívesen hazaviszem! – ajánlotta fel.
– Jaj, nem kell! Ne fáradjon miatta! – tiltakoztam azonnal.
– Ugyan már, ennyivel tartozom önnek! – mondta, miközben próbált szemkontaktust teremteni igézően kék íriszeivel. 
– Nem tartozik semmivel – kaptam el zavartan tekintetem, amikor sikerrel járt – csak a munkámat végeztem! 
– Kérem! – szólt, szinte könyörgően, aminek már én sem tudtam ellenállni – bár döntésemet az is befolyásolta, hogy megérkeztünk a kívánt szintre.
– Rendben – adtam meg magam véglegesen a Kapitány akaratának, aki mindenképp haza szeretett volna fuvarozni.
– Mellesleg, hogy érzi magát itt? – kérdeztem, miközben a garázsban sétáltunk a sok fekete jármű között, fogalmam sem volt, pontosan melyik is az övé.
– Egész jól! A kollégák kedvesek, mindenki nagyon segítőkész – kezdte el sorolni, de én nevetve közbe vágtam.
– Mármint ebben a században – javítottam ki a saját kérdésem – hetvenévnyi kimaradással nem annyira könnyű átállni.
– Hát… – túrt bele sötétszőke hajába – az élet sokkal élhetőbb! Nagyobb a közbiztonság, az ételek egészségesebbek, anno mindent felforraltunk. Nem félek, hogy bármelyik pillanatban agyonlőhet valaki, bár ez a tény kezdi megcáfolni önmagát. Az internet hasznos dolog, bár még néha meggyűlik a bajom vele – húzta kínos mosolyra ajkait – olvasok, próbálok felzárkózni. Listát vezetek azokról dolgokról, amiket be kell pótolnom, de minél többet beszélek más emberekkel, úgy egyre több cím lesz a listámon, és aligha érek egykönnyen a végére! 
– Remélem nem bánja, ha inkább ezzel mennénk! – Nyújtotta felém balját, hogy felsegítsen a bőrülésre. Válaszképp csak magamban jót nevetve a dolgon elfogadtam a segítségét, és mögé ülve átkaroltam a derekát. 
Érdekelt – sőt, egyenesen zavart –, hogy mennyit mosolygok a közelében. Látszólag jobb kedvem van, ha mellettem áll, vagy csupán elsétál mellettem, magam sem tudom miért. És ez teljesen kikészít! Amikor nevet, szinte már ösztönösen nekem is kell. Van benne valami – az Erskine szérumon kívül. Fogalmam sincs, hogy mi, de valamiért úgy érzem, szükségem van rá. Nem használ bukósisakot, amiből arra következtethettem, hogy bízik magába. Teljesem más, mint amilyen anno volt. Pontosabban fogalmazva, az az Amerika Kapitány, akit én akkor ismertem, aki mellett órákon át énekeltem a Star Spangled Man-t, hogy előbb lelőjem azt, aki őt megölné, meghalt, ott maradt a jégben örökre. Csak a külső borítás maradt meg, belülről számomra Ő egy feltérképezetlen világ, amit fel kell fedeznem. 
– És merre lesz a fuvar? – zökkentett ki hosszas gondolatmenetemből.
– Clermont Avenue kétszázkilencvenkilenc – emelkedtem fel kissé az ülésből, s jobb vállára helyeztem az állam, hogy meghallja válaszom.
– Az nem Brooklynban van? – kérdezett vissza, miközben enyhén hátradöntötte fejét.
– De igen! – válaszoltam röviden, majd visszatértem eredeti pozíciómhoz. Steve legalább egy (ha nem másfél) fejjel magasabb volt nálam, így kényelmesen „ráfeküdhettem” izmos hátára, s hallgathattam szívének ritmusos dobbanásait. Ez így elsőre képtelenségnek tűnhet, feltéve, hogy közbe New York központi részén haladtunk át csúcsforgalomban, de asszasszin képességemnek tudható be – na meg eleve élesebb érzékszerveimnek, bár ez inkább isteni eredetű tulajdonságom –, hogy ki tudok zárni bizonyos zavaró tényezőket, ha rákoncentrálok. 

Őriz egy titkot – fizikailag – az a szív, amely felborítaná az életét, a világát, az én létemet is egyaránt. Ha tudná, mi rejlik benne, Dr. Banner sikeresen le tudná másolni a szérumot. A S.H.I.E.L.D. szuper katonákat tudna gyártani, s Steve már nem is lenne különleges a világ számára. Ezért megőrzöm magamnak ezt a kis tudást is, amit joga lenne tudni, de remélhetőleg jó néhány évig nem fog. 

A terv, miszerint nem ázok meg hazáig nem valósult meg. Pillanatok alatt az eső megeredt, s bármiféle könyörület nélkül, hevesen záporozott egész New Yorka-ra. Mire az utcánkba befordultunk, nedves hajam erős „vonzalmat” érzett még nedvesebb bőröm iránt, ezért mit sem törődve nemtetszésemmel, a lehető legnagyobb felületen hozzátapadt. Bőrdzsekim egészen ügyesen tartotta magát, de ekkora vízmennyiségnek még ő sem tudott ellenállni, így természetesen teleszívta magát, amelynek hála átázott az egyik kedvenc fehér selyemingem. Farmerom követte hosszú tincseim példáját engedett a „csábításnak”, hogy nekem minél több szárítanivalóm legyen otthon. A Kapitányt látszólag nem nagyon zavarta a szakadó eső, ugyanolyan zavartalanul vezetett tovább, mint amikor elindultunk. Házunk elé érve – Steve segítségével – lepattantam a motorról, s egy gyors „köszönöm a fuvart” után, szinte berobbantam a házba. 
Clintet viszont nem láttam sehol. Elhiszem neki, hogy remek taktikus, mesterlövész, kém és miegyéb –amik megkövetelik, hogy kitűnően tudj rejtőzködni –, de azért ezeket a tulajdonságait anélkül is elhiszem, ha itthon nem fitogtatja.
Vizes ruháimat beledobtam a szennyes kosárba, majd nekiálltam készülődni Tony nagyszerű rendezvényére. Nem szeretném hosszan ecsetelni, hogy megmostam a hajam, meg miegymás. Nem törekedtem arra, hogy én legyek a legfeltűnőbb személy a bálon. Szőke tincseimet, ferde választékkal, baloldalra fésültem, s az alján loknikká göndörítettem az amúgy enyhén felgöndörödött fürtöket. Amióta az eszemet tudom, hullámos arany hajkorona keretezi, ovális arcom, de amióta lehetőségem van rá, egyenessé vasalom. Ilyenkor egészen máshogy fest az arcom, megjelenik benne valamiféle komolyság, s ilyenkor tekintetem is sokkal tiszteletet parancsolóbb. A hullámokban megbújik egyfajta játékosság, felszabadultság. Ez a részem már elveszett, meghalt, valamikor nyolcszázhuszonkilenc évvel ezelőtt – de azt is megkockáztatom, hogy a megmaradt része nem egészen hetven éve.
Egy hófehér, hátul kivágott, hosszú ujjú csipkeruhát választottam ma estére, mely nyakamtól, egészen térdemig követte karcsú alakom vonalát. Mintha rám öntötték volna a hibátlan selyem anyagot, s a puha csipkét – mely alig takart valamit karjaimon és mellkasomon – óvatosan porcelánszínű bőrömre illesztették volna. Egy pár apró kristályokból álló, rombusz alakú fülbevalókat használtam minden – meg persze az asszasszin rend jelképét ábrázoló gyűrűt, amit általában csak fürdésnél veszek le – ékszeremnek, s sminkemmel a természetességre törekedtem. Mit kellett volna változtatni magamon? Égszínkék szemeimmel bárkit elbűvölhettem fél óra alatt, viszonylag telt ajkak, melyek vetekszenek egy bazsarózsa színével, hosszú szempillák, két tökéletesen ívelt szemöldök, s mindez egy kecses nyakon, királynéhoz méltó fejtartással. Az egész képletből, már csak a király hiányzott, aki értelmet adott volna szökésemnek. Öltözékemhez egyszerű nude színű magassarkút húztam, majd kistáskámat kezembe véve elindultam a bejárati ajtó felé.
Odalent azonban már várt rám valaki, szürke öltönyben, fekete nyakkendővel, beállított hajjal – neki másra sosem volt szüksége, hogy jól nézzen ki. Filmjeleneteket megszégyenítő módon vonultam le a lépcsőn, de a döbbenettől majdhogynem orra estem, amikor megláttam Bartont a lépcső aljánál – bár az arckifejezését látva Ő is képes lett volna rá a másik irányba. Nem szólt semmit, minden reakciója rám egy halvány mosoly volt. Szótlanul felém nyújtotta jobbját, amit én szintúgy némán elfogadtam. Amint kiértünk Happy leparkolt a házunk előtt egy több millió dolláros Bentleyel, utána kipattant a kormány mögül, s ajtót nyitott. 




Starknak nagyon nagy szerencséje, hogy gyorsan számol fejben, s már a telefonhíváskor kiszámolta, hogy pontosan mennyit fogunk késni. Megérkezésünkkor két úr fogadott minket, aki elkérte kabátjainkat, s egyéb felesleges dolgainkat – Tony kérésére minket nem vizsgáltak át fegyver után kutatva, mert pontosan tudja, hogy mindig nálam van legalább egy kis penge. 
A teremben lágy zene szólt, a vendégek a sütemények, a bár és a táncparkett között lézengtek. Mindenki a házigazdával szeretett volna váltani néhány szót, aki oda-vissza rohangált a jótékonykodni kívánó emberek között. Első utam a pulthoz vezetett, hátha két Glen’s után feldobottabb leszek – meglehet, jókedv terén én már orvosi esetnek számítok. Nem, nem lettem nyitottabb. Az második pohár letétele után egy ismeretlen kéz megfogta az enyémet, s a táncolók közé húzott, de nem elégedett meg a parkett szélével, Ő középen szeretett volna táncolni. Talán, hogy mindenki lássa kivel is táncol. 
– Úgy tudtam nem szeretsz táncolni – súgtam neki, miközben vetettem egy pillantást a körülöttünk lévő tömegre – sőt, hogy nem is tudsz…
– Az csak a partnertől függ – vont közelebb magához. Idilli pillanat lett volna, ha közben észre nem veszem emberbarát barátunkkal társalgó alakot. Rossz előérzetem támadt vele kapcsolatban. Olyan érzés fogott el, mintha már ismerném régebbről valahonnan, pedig még soha nem láttam. Magas volt, őszülő hajjal, méregdrága öltönyben. Egy ponton épp találkozott a tekintetünk, s beleláttam a lelkébe. Sötét volt, kiszámíthatatlan, veszélyes.
– Minden rendben? – húzott vissza a jelen pillanatba Clint. 
– Nem, közel sincs minden rendben… – válaszoltam alig hallhatóan – ki az, akivel Stark beszél? – Barton igyekezett úgy lépni, hogy szemügyre vehesse az illetőt.
– Nem tudom, de Tony az előbb intett, hogy menjünk oda – mondta, s keringő közben sikeresen ellavíroztunk a többiek között.
Milliárdos „jótevőnk” egy jóllakott óvodást megszégyenítő vigyorral a képén üdvözölt minket – jó szokása szerint megint megpróbált letaperolni. Nem is Ő lenne.
– Stark ki volt az az előbb? – kezdtem egyből a lényeggel.
– Az Abstergo vezérigazgatója, de hamarosan személyesen is megismerheted – nyújtott át nekem egy kis kártyát, rajta egy puccos étterem címével és egy időponttal – és üzeni, hogy szép a gyűrűd!
Három másodperc alatt, minimum kilenc színárnyalattal lettem világosabb, Stark meg is dicsérte az „elsápadási” képességemet – Clint viszont láthatóan egy kissé aggódott.
Az Abstergo Industries egy csúcs modern gyógyszergyártó multinacionális vállalatnak álcázott vállalat, amely a Templomosok szolgálatában áll. Jelképesen hozzájárulnak mindenféle emberiséget támogató projekthez, de a legfőbb céljuk elpusztítani az Asszasszin Rendet, hogy zavartalanul visszaállíthassák az első civilizáció által alkotott társadalmat, és megalkossák az Új Világrendet. Ellenük jött létre a mi „szervezetünk” majd’ ezer évvel ezelőtt, hogy megakadályozzuk a hatalomra jutásokat. Azonban a legnagyobb probléma ma azzal van, hogy tudtommal én vagyok az utolsó élő orvgyilkos a rendből, ami kicsit sem javít a helyzetemen – továbbá a Templomosok az első világháború alatt szövetkeztek a Hydrával és a kettő eggyé vált az elmúlt évszázad alatt.
Share:

8 megjegyzés:

  1. Csak annyit mondok, hogy megérte várni :) Az Amerika kapitányos rész különösen tetszett ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha egy olvasómnak megérte, már nem volt hiába! :)

      Törlés
  2. Csak nem egy Mark Lawrence idézetet látok...?
    Na jó, hát először is, az Abstergo és a Hydra uniója baromi jó ötlet. Éééss, csak nem Vidic volt az, akivel Tony beszélget? :3 Juj, de izgatott vagyok. Imádom a modern kori részt az Assassin's Creedben. Tudom, azt mondtad, a modern orgyilkosok nem fognak szerepelni, amit amúgy aaannyira sajnálok. Bár megértem, a történet szempontjából igazából felesleges lenne még egy szervezet.
    Az a leírás, amikor Isabell készülődik, az nagyon szép. Alapvetően nem szeretek személyleírást olvasni E/1-ben, de ez tetszett.
    Steve meg milyen kis aranyos. Imádom, hogy kicsit távolságtartóan magázza.
    Jó kis fejezet volt, az ajánlást pedig köszönöm! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak ilyen formában szerettem volna bemutatni a modern kori asszasszinokat, de még lehet belefutunk említés terén Desmondba :) És mivel így is sok szervezet fog majd felrűnni a történetben, ezért ezt a kis ágat lehagytam és a Hydrát egybeolvasztottam, viszont ezt a nevet fogják használni és nem azt, hogy templomosok. A leírással megszenvedte, mert nem szerettem volna, hogy Candice Accolaval azonosítsák Is karakterét, helyette képzeljétek csak el, aztán majd valahogy megérdeklődöm, hogy miként is jelenik meg lelki szemeitek előtt.
      Steve - hát, igen - az örök úriember, de vannak vele terveim, ami enyhén le fog sokkolni titeket, de a csapatot is ezt megígérem.
      Köszönöm a kommentet, ha annyi pénzt tudnék neked küldeni, amennyire hálás vagyok neked minden kommentedért, semmiben nem szenvednél hiányt! :)

      Törlés
  3. Jajj szerelmes lettem a blogodba imádom...Nagyon szepen fogalmazol kedvenc blogom lett :)

    VálaszTörlés
  4. Imádom a blogodat! Csak ma kezdtem, de biztos, hogy addig nem alszom el, míg el nem olvastam mindent!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! ^^ Hamarosan jön a 23. rész, ha minden igaz!

      Törlés