2015. június 30.

Szülinapi OFF bejegyzés!

 Hű, el sem hittem volna, hogy eljutok eddig a pontig! Nagyon meg szeretném köszönni nektek, az olvasóimnak, a barátaimnak és legutolsó sorban a gépemnek, hogy feltámadt erre az egy napra! Tudom eltűntem mostanában, amit nagyon sajnálok, de a gépem feladta a szolgálatot. De először is - mielőtt az unalmas statisztikákkal és egyéb dolgokkal untatnálak titeket - amíg nem volt lehetőségem legépelni, addig kézzel megírtam ezt a pár jelenetet, még anno az 1945-ös évekből ( a jelenetek témájáért köszönet Ziionak, aki lehet tagadni fogja, de volt pár ötlete, amit beleírtam).






Amikor először látta csak egy érzéki csalódásnak vélte. Egy angyalnak. James „Bucky” Barnes az az ember volt, aki bármelyik nőt levette a lábáról — és ezzel a tulajdonságával rendszerint élt is. Rengeteg lányt meghódított már — s még többet látott távolról —, de őt egyikőjükhöz sem tudta mérni. 
Gyönyörű volt. Nem úgy, mint a többi. Ő tényleg gyönyörű volt. Hamvasszőke loknijai végzetes csapdát állítottak a férfiak számára, melyek lazán omlottak formás kebleire. Fehér, porcelánhoz hasonlító bőre, legjobban talán a szibériai tájra emlékeztette. Csókolnivaló, rózsaszínű ajkai ékére váltak a tökéletes arcképnek, de a szemei… azok a szemek. Színei vetekedtek a téli égbolt árnyalatával, a tiszta óceán — sőt — a zafír vadító kékségével, s a gyémánttal. Tekintete olyan volt, mint két briliáns tündöklő ragyogása. James egy fél fejjel magasabb lehetett nála. S ahogyan meglátta egyedül az egyik sátor mellett, ahogyan maga köré vonja vékony kardigánját, a hűvös éjszakán, elfogta egyfajta ösztönös birtoklási vágy. Meg szerette volna védeni attól a pillanattól kezdve, akár a széltől, az esőtől, a napsugaraktól is. A bánattól, a kíntól, a szenvedéstől. Ez történik, ha a kinézete alapján ítéljük meg a körülöttünk lévőket? Bár a kinézetéhez az is hozzátartozott, hogy olyan kóristalány öltözetet viselt, mint akik a színpadon a Kapitány mögött táncoltak. Egy biztos, félreismerte. 

A hölgyben mindenesetre hatalmas erő lakozott. Bal combján — a szemtelenül rövid szoknya alatt, ami egy pulikutya engedelmességével követte csípőjének kellemes ringását, és egyben, amit meglehetősen gyűlölt hordani rövid mérete miatt— kívülről a tokjában, éles tőr volt rögzítve; piros – cselesen a csuklója belső felénél, kivágott — kesztyűi alatt pedig, rejtett pengét viselt. Csodás ajkain a 102 Sweet Dreams nevezetű, átmeneti bénulást és rövid eszméletvesztést okozó rúzst hordott. Vérvörös árnyalatába. Érdekes, hogy az egész tábor mindenhol sár és mocsok, de ő makulátlan volt.

Bucky Barnes az az ember volt, aki sorra hódította meg a női szíveket és az udvarlásban soha nem volt problémája, most megtántorodott. Érezte vesztét eddigi csodálatosan felfelé ívelő „karrierjének”, de nem bánta. Ott már tudta, hogy kit szeretne bemutatni otthon, kit látna szívesen maga mellett reggelente az ágyban, kivel táncolna éjszakákon keresztül. És rettegett a visszautasítástól. A lány különbözött a többi „libától”, méltóság áradt még éjfekete szempilláinak apró rezdüléséből is. Ugyan festette, mert nélküle nem is látszottak volna. A természet adta szőkeség átka. 
Aznap látta így, amikor Steve kimentette őket a HYDRA fogságából. A hölgy nem ujjongott, nem tapsolt, még csak nem is mosolygott érkezésük pillanatában. Aztán amikor egyszer sikerült elkapnia halványkék tekintetét, mintha az a pár másodperc megnyúlt volna. Ragaszkodott ahhoz a pillanathoz. Tisztán emlékezett rá, mikor már negyvenegyére is játszotta vissza. Elképzelt újra és újra, s mellkasát ezredjére is valami furcsa melegség járta át. 

Remélte később megtalálja még a táncos lányoknak fenntartott sátorban, s tud vele váltani legalább annyi szót, hogy a nevét megtudja, s hogy honnan jött. Türelmesen várt a sátor mellett lévő fánál, s boldogan nyugtázta, hogy egyedül tartózkodik bent, Észrevétlenül belopódzott a sátor bejáratán át, se senkit sem talált a tükrös asztalnál, ahol az előbb kiszemeltje ült. Erős kétség fogta el ifjú katonánk szerelmes szívét, hogy mégis csak isteni délibáb, egy érzéki csalódás lehetett. Csak a képzelete játszhatta ki csillapodni nem akaró vágyait. 
– Ó kérlek, mond, hogy létezel! sóhajtott az őrmester csúfos kudarcát sejtve. Mert kudarcnak vélte. Kegyetlenül igazságtalan kudarcnak. 
– Már elnézést, de kihez beszél? – lépett ki az egyik öltözőfülkéből a jelenés. A férfi a kellemes hangtól egyszerre rémült, s nyugodott meg. De ahogyan megfordult, eloszlott az angyali kép, amit a nőről alkotott. Az ezüst magassarkút vörös váltotta fel, az akkoriban szemérmetlenül rövidnek számító fehér-kék csíkos szoknya helyett, egy testhez simuló, mocsár zöld darabot húzott. A jól dekoltált piros felsőrész is eltűnt az ezüst csillagokkal, s fehér, nyakig gombolt, selyemblúzra cserélte. Bőre fakósága, s hajának hamvassága is eltűnt, amit valóban csak ő képzelt neki. Természetes szőke tincseit — amik a tél beköszöntével sötétebb árnyalatot vettek fel — tarkója felett, szoros kontyba fogta. 
Látszólag nem zavartatta különösebben magát, s úgy tett, mintha Bucky ott sem lenne — azonban belülről éppúgy felkavarta a fess katonatiszt látványa, mint magát a katonát. 
– Senkihez – túrt zavarában sötét tincsibe. Bár kétségtelenül megismételte volna ezt a mozdulatot az arany fürtökben is. Eljött az a pillanat, amikor a női szívek megdobogtatója, nem tudta mit mondjon az „áldozatának”. 

Ilyenkor esik meg az, hogy a nyúl viszi a puskát és a vadászból lesz a trófea. 
Mert egy nő igen is veszélyes, ha az érzelmeiről van szó. Ravasz, kellően képzett, intelligens és tudatában van a képességeinek. Ugyanis a férfiak minden gyenge pontját ők birtokolják. Akik pedig nem rendelkeznek ezen tulajdonságokkal, ne nevezhető nőnek 45’-ben. Megmarad nekik az asszony, az egyszerű feleség, a liba és az egyéb nem túl nemes jelző. 
A hölgy pedig igazi nő volt. Az a nő, aki a felső tiszti körben mozgott, akinek saját irodája volt, aki kitűnő taktikus és vezető volt, akit tiszteltek, megbecsültek és adtak a véleményére. Akit a KGB is kiképzett — külseje miatt probléma nélkül elhitték, hogy orosz, és mert jobban beszélte az orosz nyelvet, mint néha az angolt. Bejárása volt a Kremlbe, de sosem derült ki, hogy Amerikának kémkedik. Túl jó volt
A csel, a láthatatlan csapda mestere volt. Magabiztosan sétált szürke doboza felé, amiben nyakkendőjét, vállapjait és hovatartozását, valamint kitüntetéseit jelző kitűzőket tartotta. Kivette egyenruhájával megegyező színű nyakkendőjét, s minden színészi tehetségét beleadva, sikeresen eljátszotta, hogy nem tudja megkötni. Az őrmester észrevehetően megörült, s kapott az alkalmon, hogy levegye a lábáról. 
– Segíthetek? – lépett a nő háta mögé, elég közel ahhoz, hogy lehelete súrolja a hölgy vállgödrét. Ötlete se nagyon volt, hogy honnan jött ez a hirtelen bátorság, de ismét nyeregben érezte magát. 
– Az attól függ… – nézett mélyen James zöldeskék íriszeibe a szemben lévő tükrön keresztül – mi az ára? 
– Mindössze válaszoljon két kérdésemre… – kezeinél fogva lágyan megfordította, s elkezdte megkötni a nyakkendőt – Szeret táncolni? És mi a terve ma estére? – húzta meg egészen a nyakáig a csomót. 
– Nagyon is szeretek táncolni – villantott a nő, csábító mosolyt, aminek képtelenség volt ellenállni – ma este, ha jól tudom randim lesz.





Volt egy nap a télen, amikor tavasziasan sütött a Nap és nem volt egy felhő sem az égen. Angliában voltak — pontosítanék, kellett lenniük — egy puccos hotelban, a főváros belsejében, ahol szállást kaptak a neves vendégek. Peggy nem messze lakott a helytől, de mindhárman fejből tudták az utat arrafelé. A szobáik azonban messze voltak (már a hotelen belül), Bucky és Steve lakásai a hatodik emeleten voltak, míg Isabell lakosztálya a kilencediken — az amerikai hadsereg kijelölt követe és nagyra becsült dandártábornokaként. 
Nos, az őrmester nem találta a saját ágyát túl kényelmesnek, talán ezzel lehet a legjobban magyarázni, hogy miért nem aludt benne soha. Steve pedig erről mit sem sejtett. Tudta, hogy van valakije, de sosem tudta meg pontosan ki is a nő. 




Esténként sokszor mesélt Buckynak a munkájáról, a moszkvai napjairól, Irkutszkról, Szentpétervárról, a felsőbb emberekről, a KGB-ről. Kár, hogy egy szót sem értett belőlük, mert akarva vagy akaratlanul, de végig oroszul mondott el minden történetet. James pedig nem bánta, mert imádta hallani a nő hangját, aki orosz akcentussal beszélte az angolt – és később hiányolta, amikor kikopott a kiejtéséből. Illett hozzá a nyelv, túlságosan is. 



Angliában kötelező teázni. Mindketten rémesen utálták, de ezt egyikőjük se közölte a másikkal. Bucky egyszer sütivel szerette volna feldobni a kínos teázgatásokat a lakosztályban, ezért betért az útbaeső cukrászdába. A probléma ott kezdődött, hogy nem tudta milyen finomságokat kedvel, ezért biztos ami biztos, az oroszhoz valahogyan köthető ínyencségekre pályázott, valamint a habos sütikre, mert állítólag azt minden nő szereti. Így szerzett orosz krémest és kozák sapkát, meg Valami nagyon habos cuccot, amit fizikai képtelenség úgy fogyasztani, hogy ne legyél könyökig habos. 



Örömmel vette észre, hogy a csodált nő, kigombolt fehér ingben rohangált a telefonok között, amik az egyszerűség kedvéért a két legtávolabbi szobában helyezkedtek el. Rajongott ezért a „szereléséért”. Észbontónak találta a sötét harisnyatartó és a vele azonos színű csipkés francia fehérnemű kombinációját, amit alig takart a begombolatlan ing. A szél által enyhén összekócolt hajról — mert a nap folyamán, már megjárta a hadügyminisztériumot a változatosság kedvéért — és a nappali közepén heverő pár fekete magassarkúról ne is beszéljünk. Egy rohanás közben, lágy csókkal üdvözölte kedvesét, majd folytatta rövid útját a csörgő telefonig. 



Amikor viccet mondott neki mindig nevetett, holott néhány viccet egyáltalán nem tartott humorosnak. Érezte, hogy más. Szíve nagyobbakat dobbant, mikor nevetésének könnyed dallamát hallotta. 



Este kizárólag egymásnak szentelték figyelmüket — valójában minden este ezt tették, de az más volt. Ott ültek egymás mellett a sűrű faragásokkal díszített díványon, alig szólva egymáshoz, csak révetegen —kihívóan — elmerültek egymás tekintetében. Mint egy rossz romantikus filmben… a levegőben ott lebegett valami elfojtott feszültség… egy elfojtott vágy. A nő formás lábait átvetve James combjain ült féloldalasan, térdeinél a sütikkel. A süti pocsékul volt elkészítve. A kozáksapkát James nem szereti, az orosz krémes még a rémesebbnél is rémesebb íze volt. Egyáltalán nem ilyenek kéne lennie. 



Bucky az utolsó darabig bírja türtőztetni magát, s ott végleg megfeszül a húr. Annyira habos a süti, hogy a nőnek — angyalnak vagy ördögnek, talán még maga sem tudja — esélye sincs anélkül enni, hogy egy kis hab rózsaszínű ajkain ne maradjon. Az őrmester gavallér, igazi úriember, készségesen lecsókolja róla. De a nő sem rest, hosszú ujjai sebesen gombolják ki a férfi egyenruhájának díszes gombjait. 



Egyenesen imádta őt. A látványa minduntalan felkavarta, midőn megpillantotta reggelente — az ágyban vagy a folyosón, nem számított. Viselkedése elbűvölte. Az a finom elegancia és a realista világnézet keveréke, amit képviselt. Épp oly valós volt, mint amennyire álomszerű. 
Amikor a folyosón egy magassarkú kopogásainak idegtépő hangját hallotta, titkon remélte, hogy kedvese az – holott meg tudta különböztetni az Ő járásának hangjait. Mindig ugyanazt az egy ritmust játszotta. Kopp – kopp – kopp. Meg – halsz – vagy – meg – szoksz. Általában meghalt, aki ezt hallotta…



Képtelen volt rá haragudni, amikor megtudta, hogy istennő. Nem érdekelte a dolog, nem azért szerette, ami, hanem aki. Szilárd elhatározásra jutott azon az éjjelen, hogy ha az lesz az utolsó dolog is az életében, de elveszi. Abba szerette volna hagyni ezt az egész háborús dolgot, de Steve miatt nem szállhatott csak úgy ki. Nem hagyhatta cserben a csapatot, ezért húzta a dolgot ameddig lehetett, s egy utolsó küldetésbe beleegyezett. Indulás előtt odaadta a gyűrűt Peggynek, hogy őrizze meg neki a visszatértéig.A havas Alpok rá emlékeztette. Arra az angyali tisztaságra, amikor először meglátta. Megbánta miért nem a misszió előtt kérte meg a kezét. Elfelejtette bemutatni Stevenek, amiért erősen szidta magát. 

Leesése pillanatában a számára két legfontosabb személyre gondolt, és hogy mennyire elrontotta. Nem lett volna szabad ennyire elhúznia a dolgot. Késő volt már… 
A felébredés fájdalmas volt. A feje majd’ szétrobbant a fájdalomtól, s nem érezte bal karját. Egy szemüveges férfi ült előtte. Idegesítő német akcentusa és fura arcberendezése felzaklatta hánykódó elméjét. Mintha már találkoztak volna. 
– Barnes őrmester… – nem tudta ki lehetett az, de feltéve, hogy az alak rá nézett, úgy vélte ez lehet a saját neve – emlékszik valamire? 
Néma csend, senki nem szólal meg. Egy név ismétlődik a fejében, mégsem tudja kié vagy, hogy honnan ismeri. Csak a monoton betűsor. I-S-A-B-E-L-L és megszakad… Halkan elsuttogja újra és újra. Néma fohászként érződik az ő szájából. Válaszul csak annyit hall, hogy indítsák újra. A második ébredése kevésbé volt fájdalmas, s megint csak az az egy kérdés volt. 
– Emlékszik valamire? – a válasz ugyanaz, újra elsuttogja az imát, s megint kitörlik. Újra s újra… 

De nem felejt.






És ennyit a flashback részekről :)
Tényleg nem szeretnélek felesleges számokkal untatni titeket, ezért csak a leglényegesebb dolgokat mondom el. Összesen eddig 24048 alkalommal látogattátok meg a blogot, ami hatalmas öröm számomra. Volt két leiratkozó személy ebben az egy évben, de a lényegre koncentrálva, most 46 feliratkozóm van, amiért hálás köszönet.
A legfurább keresési kulcsszavak, amikkel valaki a blogomra tévedt:
  • Szovjet fanfiction (ez nálam mindent vitt)
  • Mit őriz Heimdal (így írta, csak másolom, de őszintén remélem, hogy megtudta)
  • Szoba monitorokkal (no comment)
  • Legolas fanfiction
  • És a kedvenceim. a Goddess szó mindenfajta leírása (valahogy a dupla betűkből mindig lemaradt egy)
Jöjjön a fekete leves! (Először is a blog még design átalakítás alatt áll, akadt egy kis problémánk a technikával stb., ezért még a szereplők modulon is dolgozom). Szóval a gépem korlátozottan működik, ami annyira nem frankó. Nem tudom mikor lesz új rész! Munkálkodok azon az ügyön is, de 9 nap múlva elrepülök Bázelba és meghódítom a nyugati nagyhatalmakat. Ekkor lesz a szülinapom is, ezért nem tudok ez alkalomból dupla részt produkálni, amit őszintén sajnálok. A világjárós napjaimról pedig szándékomban áll napi szinten tájékoztatni titeket, hogy ti is láthassátok a gyönyörű tájakat, amerre járok. Követhettek Tumblr-n, de a Dream Novells nevezetű blogunkon is megtalálhatóak lesznek a képek. Azonban fogalmam sincs, mikor térek haza (ami egy kicsit aggaszt, mert tényleg nincs visszajegyem).

És megígértem Ziionak, hogy ezt is még megírom:

Búcsúztató...
Drága laptop, ki hűségesen szolgáltál minket éveken át. Bírhattad volna tovább is, de térjünk el ettől az aprócska ténytől. Rájöttem mennyire is szeretlek! Ennél tartósabb szerelmi kapcsolatom nem volt még soha senkivel. Igazán megszerettelek az évek során. Tudom sosem voltam igazán jó gazdád, a szűrőd nem is tudom már mióta halott. Egy jobb egeret is érdemelnél, többször is megtisztíthattam volna a képernyős és nem kellett volna összekörömlakkoznom e téged (esküszöm nem állt szándékomban).  Sosem felejtelek el...

A legfontosabbat a végére hagytam. Szeretnék egy FF one-shot író "versenyt" szervezni, hogy most ne én írjak. Meglehet nem érkezik egy alkotás sem, de azért megpróbálom.   A lényeg, hogy írjatok egy minimum 869 szavas (nem, nem lett volna értelmesebb kerek számot írni) jelenetet, ami  bármilyen módon kapcsolódik hozzá. Példaképpen, amik így elsőre eszembe jutottak: gyermekkora, az első újraviszontlátás Thorral vagy Lokival, esetleg Clinttel, egy küldetés bárhol a világon (most vagy a régebbi időkben), egy kis háttérismerettel az AC karakterek iránt: milyen lehetett a kapcsolata Ezioval, Altairral vagy bármelyik ismertebb asszasszinnal, akivel találkozott, hogyan telhetett egy napja (Asgardon, Szentpéterváron, Brooklynban, vagy bárhol). A lényeg, hogy legyetek kreatívak! Bármi jöhet, mindent szívesen fogadok! Arra is gondoltam, hogy írhattok véleményt a karakterről is, ha ahhoz van ihletetek.
  (esetleg aki most eldöntötte, hogy kedve támadt írni, az kommentben jelezze, hogy ne várjak feleslegesen remény telve, ha senki nem ír)
Határidő:  Július 1-től, július 31-ig (de ha valaki annyira cuki akar lenni, akkor július 11.-én van a születésnapom)
Lehet most érkeztük el a szomorú véghez. Boldog születésnapot mindenkinek! Legyen szép nyaratok! Legkésőbb ősszel találkozunk! ^^  S.B.Hawk

u.i.: Aki valami jó shipnevet kitalált Isnek és Buckynak, legyen kedves ossza meg velünk ( a WHiskynél megragadtunk), mert i kéőtelenek vagyunk valami normálisat kitalálni! :D


Share:

4 megjegyzés:

  1. Hát.. valamilyen BuckIs kéne... (szóviccek forever)
    WinterHawk
    (A Tél Sólyoma) (ezt így kell írni?)
    De nem Whisky?
    (A Sólyom Tele)
    (Még Jó Sok Hülye És Értelmetlen Ötlet)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja-ja valami olyasmi volt, hogy a WHIsky, hogy W-winter, H-hawk, Is-Is, ky-Bucky :'D de kb. chatbe is hasonló értelmeseket írogattunk

      Törlés
    2. Chest la mégmindignemtomhogykelleirni vie!
      De honnan jött a WHisky? :D kinek volt az ötlete? 😂

      Törlés
    3. Igen-igen, C'est la vie! :D
      Egy szép, ha jól emlékszem hétfő, délutánon született, amikor a kipárnázott fürdőkádban ültem a besötétített fürdőben, egy alacsony alkoholtartalmú itallal a kezembe (mert nem reklámozunk) ééés chatelés közbe ez tűnt a legjobb megoldásnak. :D

      Törlés