2015. augusztus 23.

13. Gyenge pont


Sziasztok! Sértetlenül visszatértem Nyugat-Európából, s közben a kis könyvembe megírtam a részt, ami kivételesen hosszú lett és eléggé rendhagyó. Ne lepődjetek meg, ezt a fejezetet direkt így írtam meg. Ezek dalok segítettek az írásban, s Is karakterének a megformálásában is, valamint nagy valószínűséggel a következő rész is hasonló lesz. Közben visszatértem a régi designhoz, mivel nem készült el teljesen és nem bírtam már tovább, meg el is feledkeztek rólam. A gépemet leszázalékolták (értsétek úgy, hogy menthetetlennek mondták, de én azért még itt nyúzom, ameddig lehet). Egyébként ha van rá igény, szívesen írok arról a négy hétről, amit Svájcban, Franciaországban, Németországban, valamint Hollandiában. Visszatérve a designhoz, a szereplők modulon fáradhatatlanul dolgozom, mert sikeresen elvesztek, amit eddig megcsináltam. Még iztosan szerettem volna mondani valamit, de elfelejtettem, mire ezt írom, tehát csak annyit, hogy: Jó olvasást! Várom a véleményeteket! S.B.Hawk

Ja igen, szembe jutott: Indítottam egy kezdeményezést, hogy a Marveles blogok is összekapcsolódjanak, mint a filmek, ezért átvesszük egymás karaktereit, mindenki ahogyan tudja a másét. Van benne egy utalás, aminek a története Annaßeth blogján olvasható három részben. Itt is meg szeretném köszönni a cserét, valamint linkelném is az első részt, hogy a teljes végkifejletet értsétek: x
A zenéket itt meghallgathatjátok, s közben a szöveget is megtekinthetitek: x x x x x



Hajnalban a pályaudvaron várakoztunk a négy órakor induló vonatra. Bucky vékony bőrdzsekiben karolta át karcsú alakom, amit elrejtett vastag kabátja. Bal kezében egy átlagosnak tűnő utazótáskát hozott, ami a látszat ellenére tele volt fegyverekkel, míg hátán a ruháinkat cipelte. Ötletem sincs honnan szerzett nekem fekete bőrnadrágot, hozzá magassarkú csizmával - de taktikai szempontból okos döntés volt, hogy képtelen legyek normális tempóban futni. Az meg, hogy honnan tudta a méreteim, vagy, hogy kabátot miért nem vett nekem örök rejtély marad számomra. Ráadásul a védőszemüvegét is eltulajdonítottam, amit pedig anno nekem adott, a táskába süllyesztettem. Bármilyen gond nélkül elszökhettem volna akár az éjszaka folyamán is, de érdekelt hová is visz. A vonat lassan gördült be az állomásra, tűrhető mennyiségű késés után, mert a világ közlekedés ügyileg eléggé klisés és a vonatoknak kötelező dolguk késni. James, Bucky vagy már nem is tudom, hogyan nevezzem - de maradjunk a Buckynál, mert a Kapitánynak emléket állító múzeumban is úgy van megnevezve, mint "Bucky Barnes" - a kezemnél fogva húzott maga után, egy szimpatikusnak tűnő vagon felé. A korai időpont ellenére viszonylag sokan voltak a vonaton. Minden menyasszony ilyen szöktetésre vágyik...

I've seen the world, lit it up 
As my stage now 
Channeling angels in the new age now.

A mi kapcsolatunk válságosabb csak akkor lehetne, ha engem is agymostak volna. Ezt a tényt - mármint, hogy Ő alig emlékezhet valamire - képtelenség megfelelően kezelni. Rosszabb, mint az Alzheimer-kóros lenne, hogy véglegesen nem tudna az előző életéről, úgy könnyebben elengedném. De így olyan, mintha az összes kis emlékképet, amit elraktározott, egy kis dobozba zárták volna, amin apró rések vannak. Ezeken keresztül pedig kiszivárog néhány kisebb információ, de frusztrálja, hogy nem tudja összerakni a nagy egészet. A találkozásokat, beszélgetéseket, neveket, személyeket, eseményeket. 

We were dancing all night
Then they took you away, stole you out of my life 
You just need to remember....

A II. világháború idején úgy gondolták, hogy a gázkamra a legkegyetlenebb módszer a gyilkoláshoz, s a látszat alatt megteremtették a Tél katonáját. A technika azonban még kiforratlan volt, a mesterséges tudatmódosítás, az agymosás terén. A pszichés problémákkal nem törődtek, mint például a skizofrénia, a depresszió vagy az őrültség. És még csak a manipulált személyről beszéltünk, aki nem érez szinte semmit a hatalmas lelki kíntól. A leghumánusabb módszer a másik fél agymosása, hogy kölcsönösen ne tudjanak a másikról, egymásról. Kölcsönös agyhalál, egyfajta időutazás a szigorúan megismerkedésük előttre. A másik hatásos eljárás egy fokkal humánusabb, minthogy hagyjuk szenvedni az "őrző" felet. A likvidálás... csak egy golyó a fejbe. Ha ő nincs, nincs ki visszahozza a kísérleti alanyt. A legembertelenebb az észrevétlen manipuláció az öngyilkosságra. Képzett ügynököket küldenek a környezetükbe, hogy elhintsék bennük az önkezű halál gondolatát. Az én esetemben mindhárom módszert kipróbálták, s bánom, hogy most értem meg miért történtek ezek velem - s vagyok annyira erős, hogy emiatt nem végzek magammal saját kezűleg. Azóta ezen a téren nem változott semmi. Nyolcszázharminc éve folyamatosan a környezetem valamilyen úton-módon meg akar ölni. Barnes agymosása után viszont megtalálták, mind a Kapitány, mind az Én gyenge pontomat. Azután vajmi kevés dolog volt, ami Amerikában tarthatott volna.

I will love you 'till the end of time, I would wait a million years...

Nem volt túl sok lehetőségem a szabadulást illetően és eleve kíváncsi voltam rá, hogy hová akar vinni... Az érzésekhez kapcsolt emlékek végleges kitörlése elméletileg lehetetlen. Bizonyos eljárásokkal befolyásolni - elzárni - ugyan lehet őket, de a fontos monumentumok mindig megmaradnak. Csak megfelelően kell stimulálni a különböző érzelmi központokat és melyik érzelem lehetne erősebb a szerelemnél... Ez volt a tervem.
A „B” terv az elektromos tudatmódosítás, de mivel nincsen hozzá eszközöm, így szóbakerülhet a kognitív rekalibrálás. Eszembe jutott, hogy leütöm és elszaladok, de van méltóságom és bántani sem szerettem volna. A „Zs” iniciatíva a halála volt, de sejthetitek, hogy egyből elvetettem. Még hiszek benne...

Feet don't fail me now
Take me to the finish line 
All my heart, it breaks every step that I take 
But I'm hoping that the gates, 
They'll tell me that you're mine. 

A friss hóba burkolózott táj gyorsan repült el mellettünk. Pár órányi vonatút volt még vissza, de már untam az egészet. Itt nem lett volna túl okos döntés meglógni feltéve, hogy sem kedvem, sem erőm nem lenne egészen Moszkváig gyalogolni, mert Bucky nagy eséllyel utánam jönne. Viszont csak addig tud maga mellett tartani, ameddig én akarom - pontosabban követem. Most is épp görcsösen szorította kézfejem, nehogy egy pillanatra is elmozduljak mellőle. Kifelé bámult az ablakon, Én pedig őt néztem. Vonásai alig, de megváltoztak. A szédítő mosoly eltűnt, a barátságos szempár megkeményedett. A hajáról nem is beszélve, de nekem kifejezetten tetszett. Izmosabb lett, s talán még magasabb is. Hetven évvel öregebb, s annyival kevesebb. Üvegszilánknyi emlékekkel.

Say you'll remember, oh baby, say you'll remember, oh baby ooh I will love you 'til the end of time.

Tegnap este óta egy szót sem szólt hozzám. Meglehet nem mert. Fél, hogy ráeszmél ki is volt valójában. Kibe szerettem bele. A sors fintora, hogy régen imádta az orosz akcentusomat az angolomban, s most én érzek így az angolja iránt az oroszában. Kihallatszik belőle Brooklyn. Mindig eszembe jut, amikor angolul tanított - évtizedekig távol voltam az államoktól -, amikor kijavította a kiejtésemet. A "th" betűkapcsolatot sohasem tudtam helyesebb kimondani. Ha nem ragaszkodnék hozzá ennyire, már rég nem lennék itt, vagy akkor ott...

But I still remember that day we met in December, oh baby!

Hallottam már a Tél katonájáról az évek során, de bele sem gondoltam ki lehet az. S visszatekintve mennyi mindent megtettem azért, hogy békés életünk legyen, szinte elborzadok... Nem tagadom összetűzésbe keveredtem az orosz maffiával, majd a részükké váltam, hogy biztonságban érezzék magukat tőlem. Féltek tőlem és a képességeimtől, s ez volt a középút. Vagy nem.

Big dreams, gangster Said you had to leave to start your life over.

Az asszasszin rend a megszűnés szélén állt, nem rendelkeztünk szilárd tagokkal. Hiába voltam a Mentoruk, egyikőjük se tartotta vagy épp vette fel velem a kapcsolatot. Így beszivárogtam a maffia, majd a KGB berkei közé. Ami bevallom nem okozott nagy problémát - javarészt a túl sok ember és a szétziláltság miatt. Megszokott tény volt, hogy ahol három ember összegyűlt, ott az egyik besúgó. Mindent és mindenkit szigorú felügyelet alatt tartottak. Aki veszélyt jelenthetett - akár koholt vádak alapján - eltették lábalól. A rendszer behálózta a szovjet államokat.
Én balett táncosként működtem a szervezetben. Megtörtük az újakat, akikből később ügynököket képeztek. Ezen felül az amerikai hadseregben teljesítettem szolgálatot áltábornokként, s titkosított katonai információkat közvetítettem beépített emberként. Egy időben táviratot kaptam Peggy Cartertől pár héttel a visszatértem után, hogy ismét a segítségemre van szüksége. Testőr kellett Amerika Kapitány mellé, aki képes eltűnni a tömegben és el tudja kerülni a Kapitány figyelmét. A hívószóra összecsomagoltam a szükséges holmikat és Szentpétervárról, egészen az olasz frontig ellovagoltam, hogy onnan repülővel az Egyesült Államokba jussak. Így keveredtem el később az olasz frontra, ahol találkoztam Vele. Oly hosszú idő után, végre találtam valakit, aki igazán szeret. Nem érdekelte honnan jövök, mi vagyok. Jöhetnék a közhelyekkel és az elcsépelt szövegekkel, hogy "Ezelőtt sohasem éreztem ilyet", de most megkíméllek benneteket ezektől a töltelék mondatoktól. Első látásra könnyen meglehet így történt. Az is lehet, hogy nem, de azt bonyolult lenne kifejteni. Steve védelmezése kötött össze minket, a mellette töltött hónapok kovácsolta a kapcsolatunkat törhetetlenné, s James "halála" tette halhatatlanná. Azon a napon mindketten meghaltunk. Én másodjára - vagy harmadjára.

De ne szaladjunk ennyire előre! A zavartalan, új élethez el kellett hagynom a régit. A múltat, ami régóta kísért. A KGB-től nem tudtam megszabadulni, az asszasszinságot életem végéig cipelem, de az isteni mivoltot megtagadtam magamtól. Az oroszok nem akartak elengedni. Még mindig féltek tőlem - megjegyzem nem hiába. A végső fegyverük voltam, az aduász. A Fekete Sólyom. Érezték, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor végérvényesen kiszállok, ezért a Vörös Szoba keretein belül, létrehozták a Fekete Fátyol programot, ahol megpróbáltak hozzám hasonló nőket képezni. Kikötés volt a szőke haj, a kék szemek és a szép arc - bár ezek idővel kikoptak. A mai napig dolgoznak, sajnos eredménytelenül. A tökéletes másolat nem született meg.

I’m a princess cut from marble, smoother than a storm. 
And the scars that mark my body, they’re silver and gold.

A felesleges mesét félretéve - ami idővel értelmét nyeri - elmentem az akkori Nagyfőnökhöz és elmondtam neki, hogy, ha akarja, ha nem, de kilépek. Gyanús volt. Azt mondta rendben, ha végrehajtom az Utolsó feladatot. Egy olyan küldetést, amit aligha merne bárki is megtenni, aminek a végrehajtásához különleges képességek kellenek és olyan szintű vakmerőség, hogy inkább nevezhetjük elmebetegnek és közveszélyes őrültnek. Egyáltalán nem olyan nehéz, hogy mi lehetett az „Öngyilkos Akció”. A II. világháborúban jártunk, nem nehéz kitalálni, hogy kinek a halálára vágyott sok fontos és kevésbé fontos személy.
Azt mondták képtelenség. Azt mondták elment az eszem és inkább menjek haza és aludjam ki magam. Pihenjem ki a vodkát, amit aznap ittam. A Szovjet Unióban népbetegség volt az alkoholizmus. És én voltam a legjózanabb a tömegben. Beleegyeztem a feltételbe és egyáltalán nem törődtem a megjegyzésekkel, majd képes voltam lóháton ismét ellovagolni az amerikai táborig, valahol Ausztriában. De akkor már késő volt. Csak szánakozó pillantásokat kaptam, akik tudtak „rólunk”. Mindenki visszatért a küldetésről, csak Ő nem. Ő volt az egyetlen, aki feláldozta mindenét a hazáért. Így megmaradt nekem a gyász, majd megvárta vele a megfelelő pillanatot, s akkor végrehajtottam a végrehajthatatlant.
Idő közben Steve is eltávozott — mert meghalni nem volt kedve —, Stark tovább gazdagodott, Peggyvel pedig megalapítottuk a S.H.I.E.L.D.-et, bár én a nevemet nem adtam a dologhoz az álcám miatt — ugyan Peggy írt egy titkosított aktát rólam, amit a mai napig nem találtak meg, legfőképp, mert papíron van egy fekete borítékban. Feljebb léptem a katonai ranglétrán, majd megrendeztük a halálomat és visszatértem immáron Leningrádba. Vége. Vicces kis sztori nem? Nem?… Bocsánat, de enyhén pocsék a humorom.

Visszatérve a vonatúthoz és Bucky stílszerű elemzéséhez. Néha felvillan tőle egy-egy emberi mozdulat, de teljességében olyan, mint egy gép. Aludni nem is láttam tegnap óta, ami aggaszt. Küzdött az identitásával, nem emlékezett a saját nevére, hogy honnan jött, s gyakran megcáfolta a teljes lényét. Azt már eszemben sem volt elvárni tőle, hogy emlékezzen rám, ránk…
A kezemnél fogva, s nem a csuklómat ráncigálta. Fém karjával hozzám sem ért, de jobbjával görcsösen magához „kötött”, s nem eresztett.

But you fit me better, than my favourite sweater, and I know
That love is mean, and love hurts...

Moszkvában átszálltunk egy nemzetközi vonatra, s egy éjszakát a vonaton kellett töltenünk, bármennyire is gyors ez az utazási mód. Lett időm észheztéríteni Jamest, vagy a Tél katonáját… Nem is tudom.
– James! – Szólítottam meg, de semmit sem reagált. – Barnes! – próbálkoztam újra, kicsit erélyesebben, s lábaimat átvetettem combjain, amivel sikeresen magamra vontam a figyelmét. Nagyjából eddig szólt az ötletem, innentől következett a spontán rész. – Hogy vagy? – Bár ennél jobbat is kérdezhettem volna. Bucky viszont olyan fejet vágott, mintha az után érdeklődtem volna, hogy: Na, és mi a véleményed a termonukleáris asztrofizikáról? A reakciója inkább a második kérdéshez illett. Tágabb pupillák az acélkék tengerben és két sokatmondó pislogás. – Köszönöm kérdésed, én is megvagyok! – válaszoltam az el nem hangzott visszakérdezésre. Nem hinném, hogy érdekelte a hogylétem. – Figyelj… – váltottam át oroszra — még mindig jobban (vagy csak szívesebben) beszéltem, mint az angolt. – Emlékszel, amikor betörtél a brookliny házunkba egy társaddal, és a fejemhez tartottál egy pisztolyt? Le kellett volna lőnöd… de nem tetted. – Megfogtam bal csuklóját, majd összeérintettem a tenyereinket. Elmélyedtünk egymás tekintetében, s úgy folytattam. – Hallottam rólad az évek során, nem vagy amatőr, vagy érzelgős, aki kiélvezi a lövés előtti fojtott pillanatot. Precíz vagy. Pontos, kíméletlen és gyors. Erre kezdtelek el tanítani, javarészt azért, mert csak ezekkel a tulajdonságokkal élheted… élhetted volna túl mellettem, mert én is ilyen vagyok. Akármennyire is kitöröltek ez megmaradt tőlem. Belőlem. – Könnyek gyűltek a szemembe. Basszameg. Szégyellném, ha nem miatta lenne. S Ő néma csendben hallgatott tovább. Teljességgel rám koncentrált, nekem pedig ki kellett használnom a helyzetet. A hálókabinunkban ültünk az ágyon, ami a szoba felét kitöltötte. Gyorsan az ajtóhoz léptem és reteszre zártam — végigkövette lépéseimet a védelmező szempár és feszülten figyelte legapróbb rezdüléseimet is. Akkor jött el a pillanat, hogy másképp igyekezzek stimulálni az agyát, mint ahogyan a kísérleti székben tehették. Olyan volt, mint egy számítógép, aki rosszul van programozva, s felül kell írni a harmadik fél parancsát, amely romba dönti a rendszert. Elő kellett szednem minden közös pillanatunkat, amiben nagy hatással lehettem rá, ami ebben a helyzetben kivitelezhető. 

Can you see it?
The worst is over
The monsters in my head are scared of love 

Észveszejtő lassúsággal sétáltam felé. Amikor kétlépésnyire voltam tőle, bal kezemet nyújtottam, amire lereagálta, s jobbját felemelte velem egymagasságban, hogy ujjaink találkozzanak félúton — ne kérdezzétek, ez honnan a fenéből jutott az eszembe, de a célnak megfelelt, és meglepődtem, hogy megtette, amire szavak nélkül kértem. Bal karját, viszont csak akkor nyújtotta, amikor szóval kértem. Bántotta a „fogyatékossága”. Szégyellte, s el szerette volna rejteni a világ elől. Ujjainkat összekulcsoltam és óvatosan az ölébe ültem. Megremegett, s nagyot nyelt — meglehet a közelségem miatt, de hagyta és tovább figyelt. Légzése szaporábbá vált, szemeivel keresni kezdte a lehetséges menekülő útvonalat, de rájött, hogy olyan nincs, s helyette megnyugodott égszínkék íriszeimben. S otthonra talált bennük. Homlokomat az övének támasztottam, majd lehunytam szemeimet és vártam. Olyan volt ez a perc, mint amikor táncoltunk egy kerti pavilonban az egyik bálon. Egyszerre vettük a levegőt, szívünk azonos ütemre dobbant, s tudtuk, hogy más ne számít.

Will you still love me 
When I’m no longer young and beautiful?
Will you still love me
When I got nothing but my aching soul?

Azok a legmaradandóbb emlékek, amikhez érzelmeket kötünk. Minél mélyebb, erősebb az érzelem, annál maradandóbb az emlék. Tudom, úgy hangzik, mint egy tündérmese, amit a kislányoknak mesélnek, de valóban nincs erősebb az igaz szerelemnél. Elraktározzuk az összes lehetséges helyre, s bármikor könnyen előhívjuk őket. A „szerelmes” agy pedig különösen érzékeny erre, s most ez kapóra jön. Itt van a gyenge pontja.

Help me, I'm holding on for dear life, won't look down won't open my eyes...

- Csak... Szólalj meg, kérlek! - Suttogtam centikre lévő ajkaiba. - Hogy emlékszel-e... Bármire! - hangom már-már elcsuklott. Forró könnyeim végigégették napbarnított arcom. - Sajnálom! - rázta meg fejét nagyot nyelve. Ott, akkor elszakadt bennem valami.

Don't make me sad, don't make me cry 
Sometimes love is not enough and the road gets tough I don't know why.

Elengedtem kezeit, majd kapkodva elhajítottam levetett felsőmet. Bucky homlokán látni véltem az ERROR feliratot, s lélektükreiben a pillanatnyi kétséget, hogy racionálisak-e a tetteim. Ő valamelyest még épeszű volt, Én már rég nem. Kétségbeesetten csókolna kezdtem és a hirtelen lendülettől, végigdőltünk a kemény ágyon. Erre emlékezett...

Choose your last words, This is the last time, 
'Cause You and I, we were born to die.

Aludt, s most én figyeltem őt. Rá kellett eszmélnem, hogy az emberek kegyetlenek és sokszor a sötét oldaluk győz, a bennük rejlő jó felett. Saját magukat pusztítják ki, a környezetükkel együtt. Készek tönkretenni egymást, önző önérdekük érdekében. Az 1940.-es években ugyanezeken a gondolatokon rágódtam. Aztán jött Peggy a maga angolságával, pozitív és reményteljes világnézetével, hogy képesek vagyunk megnyerni a háborút; Howard a találmányaival, a sajátos jóságával és kitartásával. Valamint James. A humorával, az irántam érzett feltétlen szeretetével, a mosolyával, és visszarántott a híd széléről. Képtelen lennék eldobni azt az ajándékot, amit kaptam tőle. A híd - amin képzeletben álltam - a múlt és a jövő között húzódik. A két fél határán le szerettem volna ugrani, hagyni az egészet a fenébe, itthagyni a reményvesztett emberiséget a saját poklában és véglegesen hazamenni. Ahol szeretnek, megbecsülnek és tisztelnek.

Dear lord, when I get to heaven 
Please let me bring my man 
When he comes tell me that you'll let him in 
Father tell me if you can

Szörnyeteget próbáltak belőle készíteni, de nem úgy sült el, ahogyan tervezték. Érez, mint egy ember. Egy férfi. Akit zárva tartanak a saját testében. Nagy valószínűséggel már akkor elkezdhették ezt a kísérletet, amikor foglyul ejtették 1942.-ben és magánzárkában tartották. Azt a néhány napot sem tudta felidézni utána.
Hetven évvel a történtek után csak ő maradt meg nekem. Howard autóbalesetben meghalt, Peggy amnéziás rohamok közt kórházban fekszik, Steve akkoriban sem ismert. Buckyból csak a Tél katonája maradt.

Baby can you see through the tears?

Térdeimet magam elé húzva, dőltem neki a falnak és néztem a még alvó férfit, akibe a megmaradt reményemet tápláltam. Van, ami nem változott. Ugyanaz a jóképű srác maradt, akiért ölnének a nők. Éljen a pozitív gondolkodás, valahol Szlováka határánál! Arca hirtelen eltorzult, s teste egészében remegett meg. Álmodott. Átfordult a másik oldalára, légzése szaporábba vált, izmai megfeszültek. Óvatosan mellékúsztam, majd lecövekeltem mellette. Tisztában voltam vele, hogy akár árthat is nekem, amikor felébred a rémálmából. Kockáztattam. Gyengéden végigsimítottam bal tenyeremmel, jobb bicepszén, amire felriadt. Fém végtagjával a torkom felé nyúlt, de gyorsabb voltam és elkaptam a tenyerét. Rámarkoltam és ellentartottam neki. Erős volt, de én még erősebb. Erősebb általa, s ellene.
Share:

5 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon tetszett a rész, mint mindig. Vár rád egy díj a blogon: http://avengers-restart.blogspot.hu/2015/08/off-bejegyzes-dij-1.html?

    VálaszTörlés
  2. Szia! Egy díj vár rád. :) http://badblood87.blogspot.ro/p/d.html

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nagyon tetszett a rész. :) Már nagyon várom a folytatást! :D

    VálaszTörlés